Népdal -

Nehéz sínylődésem már elérte végét:
Megnyertem magamnak az örökös békét,
Fájdalmim megszűntek. Ím, itt a koporsó:
Meghűlt tetemimnek144 örök lakást adó.

Én már eljutottam síromnak szélére;
Mennem kell a gyászos temető kertjébe!
De mielőtt mégis kivinnék testemet,
Halljátok, kedvesim, végső beszédemet!

A kegyetlen halál engem már elrabolt,
Menyasszonyi ruhát reám gyászból adott.
Koporsóm fedelén hervad a koszorú,
Az is engem gyászol, azért oly szomorú.

A mennyei jegyes mennybe vár engemet,
Ott fogom meglátni drága jegyesemet.
Nem sajnálom én a földi életemet,
Mert fönt megtalálom gyönyörűségemet.

Köszönöm, jó anyám, értem tett lépésed.
Szűz Anyám fizesse hív gondviselésed!
Csókolom ezerszer ápoló két kezed,
Az árvák Istene vígasztalja szíved!

Kedves testvéreim, egyenként ölellek.
Az Úr szent békéje legyen tiveletek!
Éljetek sokáig együtt békességben
S egykor lássatok meg engem fönt az égben!

Összes jó rokonok s leánybarátnéim,
Ti kedves szomszédok s minden ismerősim,
Kívánom, mindnyájan áldottak legyetek!
Végső szóm hozzátok: az Isten veletek!

Engem vár már az ég, vár a koszorúval.
Rám a paradicsom gyenge szele fuvall.
Zúgjon hát a harang, vitessék a kereszt!
Jézus, ki eljegyzett, magához így ereszt.
Amen.