Nagy Babett - Fényem

Esőben vártam, hogy rám találjon a Nap,
Álltam, bőrig ázva, de a fény elmaradt.
Akkor még nem tudtam mit érzek,
Hogy a fény akár egy képlet,
Fura álom-szakadék.
Tudod, ha óvatlanul nézek,
Félek minden összeérhet,
Mint a Föld és az ég.

Nem vagyok Isten,
Ha az lennék sem ingyen,
Várnám el, hogy megbocsássanak.
Úszom az árral,
De a feloldozással
Árulnám el végleg önmagam.

Nem vagyok Isten,
Ha az lennék sem ingyen,
Várnám el, hogy megbocsássanak.
Úszom az árral,
De a feloldozással
Árulnám el végleg önmagamat.

Fényem, fényem.

Tegnap még láttam, ahogy eltűnt a Hold,
Árván és némán, akár egy tintafolt.
De, ha kilépne a fénybe,
És a szemembe nézne,
Tudná, ő sincs egyedül.
Azóta várok rá, hogy lépjen,
És büszkén visszatérjen,
Ahogy bennem elvegyül.

Nem vagyok Isten,
Ha az lennék sem ingyen,
Várnám el, hogy megbocsássanak.
Úszom az árral,
De a feloldozással
Árulnám el végleg önmagam.

Nem vagyok Isten,
Ha az lennék sem ingyen,
Várnám el, hogy megbocsássanak.
Úszom az árral,
De a feloldozással
Árulnám el végleg önmagam.

Nem vagyok Isten,
Ha az lennék sem ingyen,
Várnám el, hogy megbocsássanak.
Úszom az árral,
De a feloldozással
Árulnám el végleg önmagam.

Nem vagyok Isten,
Ha az lennék sem ingyen,
Várnám el, hogy megbocsássanak.
Úszom az árral,
De a feloldozással
Árulnám el végleg önmagamat.