Sziámi - Nővérmonológ

találkozzunk majd máskor
a rosszkedv-elmúláskor
a nagy tavaszi testnyitáskor
és akkor beszéljünk majd másról
feledkezzünk meg a tényről
hogy a bőrünk mégsem végtelen
az időben, de a térben sem
mert ott az a sebhely, a köldökünk
hogy el ne felejtsük, hogy kiből jövünk
ki ordibálva, ki ijesztő némán
hogy a műtősnő is azt mondja, né, mán!
él ez, te? vagy éleszd te akkor

én most hadd ne, inkább majd máskor
a rosszkedv-elmúláskor csak újra
a nagy tavaszi testnyitáskor
mert friss még bennem a seb, de addigra
újra édesebb lehet a gondolat
hogy utódot kéne, ha volna mire
ha nem volna ilyen az Imre, hogy mire
én elszánom magam, hogy megtartsam
ő már le is lépett szép halkan, én meg
itt maradok jól, félöntudatlan
megint kifosztott bűntudatban

szóval bocs, de most tényleg csináld te
mert hogy nézzek így egy újszülöttre
a köldökzsinórt is hogy vágjam el
miféle lelkiismerettel?
sírnom kell, és a könnyein át
az ember egy élőt is holtnak lát
pláne, ha ennyire kicsi és néma
és bocs, hogy béna vagyok, de néha te is
biztos lebénulsz a felismeréstől
és elnémulsz, és a beismerésből
a tanulságot keresve állsz csak
és nem látsz mást, csak halott babákat

na így vagyok én most, tudom, hogy érted
és megcsinálod, ha némán kérlek, mert mi
nővérek vagyunk és a holdat
nézzük, mert abból jöhet a holnap
a tavasz, a rosszkedv-elmúlás
a nagytakarítás, a testnyitás
amikor majd megint elviselem
ha az új partnerem súgja nekem, hogy
annyira szép a köldököd
és nem mondom neki, hogy eddig az összes
pasas csak öldökölt, újra képes
és elég leszek egy élesztéshez