Sziámi - Megváltva

A lomb halomba húzva áll
sötét balszerencsemacska
keresztbenyújtva nyugszik ott
ma se akadt sok foganatja
a lomb, lucskos slamasztika
a félhomályban csúszik el
ingoványán a nagymama,
ki részletekre nem figyel

Pár éve már nem gondoz ő
rövidtávú memóriát,
csak azt idézi pontosan,
mi semmiségen ível át
piszlicsáré vagy bagatell,
a villanyszámla, légypiszok
többé már nem izgatja fel.
Ő hamarosan halni fog

Bezzeg, halálos pontosan
idézi, hatvan év előtt
hogyan vitte őt motoron
nagypapa, s hogy a négy befőtt
hogy zötykölődött öliben,
összekoccanva untalan
a dunna közt, az úttalan
úton az oldalkocsiban.

Nem rémlik már, hogy igazán
melyikbe kéne mennie
a sok egyforma ház közül.
Hol lakik? – kérdik. – Nénike,
a nevét mondja! – hasztalan
faggatják. – Fáj valamije?
Hiába, épp nem emlékszik
se címére, se nevire.
Most régi túrát újra jár.
Most ódon motoron dohog.
Most túráztatja az agyát,
hol bőgnek old-time motorok.
Síkos kanyarba érkezik
jó hatvan évvel ezelőtt.
ura bűnét vezekli most,
menti a motorvezetőt.

Most ütik el a vészcicát,
ki átcikázni tétova,
combjába áll befőttszilánk,
s a nyírfák tejfehér sora
suhan, pörög, mosódik el,
felejthetetlen ámulat.
Az örökkép az agyba ég
míg felmérik a kárukat.

A négy befőttből egy maradt,
a Lonci combján szexi heg,
nem úszta meg a macska sem,
és hozzájött egy durrdefekt.
Nem is nagyon volt hihető,
hogy átvészelték akkor azt,
s hogy hatvanévnyi haladék
tetézte még a sebtapaszt.

S most ezt is itt. Se fájdalom,
se félelem nem terheli,
se lát, se hall több kérdezőt,
elbúcsúznak érzékei.
De jó nekem – gondolja még –,
hogy így tudom, hogy mért halok!
Fölöttem, drága Pista, nézd,
sziporkáznak az angyalok!