Sziámi - Szent zaklatás

és megharagudtak énrám már a holtak
tudnak hát mégis gyűlölködni ők
mit velem együtt, cinkosan titkoltak
egyszerre durván napvilágra jött

jellemhibák és apró, rusnya tettek
álomban s ébren üldöznek vadul
mit tettestársként velem elkövettek
most rám vall, és az én nyakamba hull

hagynátok békén, halottak
mennyivel könnyebb lenne az élet
ha nem zaklatna fentről senki
csak földi dolgok kellenének

oka volt ennek, nyilván, hogy szent oka
különben mért is gyötörnének így?
semmi sem csak az élők dolga soha
s a holt is lehet haragvó, irigy

irigy, ha látja semmi-tékozlásom
s utálkozik, ha életem hazug
úgy fogja fel, hogy őt gyalázom, bántom
ha nem hallom, mit mentségemre súg

igaza van, ő látja vétkem biztos
a formát egyben kéne tartanom
a lélektestem felszentelt edény most
mitől lesz benne méltó tartalom?

hagynátok békén, halottak
mennyivel könnyebb lenne az élet
ha nem zaklatna fentről senki
csak a földi dolgok kellenének

lehet, hogy mégse, nem magasztos ő se?
vagdalkozik csak öntudatlanul
s egy gyarló földi gyér érzékelője
megbolydul ettől, de jót, azt nem tanul?

hagynátok, holtak, ha már itt kell lennem
hadd intézkedjek önmagam felől
ítéljem tettem, s legyek most csak ember
kit szellemkapcsolat meg nem jelöl

hagynátok békén, halottak
mennyivel könnyebb lenne az élet
ha nem zaklatna fentről senki
csak a földi dolgok kellenének

jó volna még, ha szeretnétek újra
s tudatlan volnék, puszta matéria
hadd lenne, míg itt vagyok, úrrá rajtam
a „hagyjatok békén!” - szent-hisztéria