Ineffable - Végső Köztársaság

Nem ismerünk, nem láttunk még,
vajon, miféle vágy hozott,
ez itt a part, hol táncolunk,
s mind egytől egyig kárhozott.

Csak egyre megy, nem érdekel,
ha jó kakasunk elfelejt,
majd zöld erdőben, sík mezőben,
ki páva volt, az páva lesz.

Ez itt a part, az ott a víz,
hol bukdácsol a csónakom,
ha indulok, vagy érkezem,
két rongyossá gyűrt alkalom.

Felnézek az égre, még látom, hogy tiszta,
Nem nyúltunk hozzá még.
A földet mássza a sok turista,
Szükség van, nincs hűség.

Pompásan fest az élet,
Képernyőn keresztül,
Körülötted ömlik minden,
Kevés, aki megbecsül.

Csak integet, csak bólogat,
az ablakból az elnök úr,
saját vizében ring a nép
és tekintete félreszúr.
Még imbolyog, majd égbe száll,
a gép orra, a farka, fel,
még ring a nép, de meghatott,
és hívják sörre, balra el.
Gálaököl csap asztalokra,
a ház kutyája fölvonít,
csak vicceltem, azt mondja Pál,
és még 1 asztalt fölborít.

Egy léten át csak bólogat
a test feje, a szem legel
a testeken, ma lányokén,
bőr pázsitján leng a menta,
majd a száj falán, a hátamra
vett szél visz hétszer egyfelé,
félretesz egy vár fokán,
hol egykor ölre ment a lét
a gőggel, ma rommá lőve
szent a béke, világra
szült egy nyílt sebet.