Liana - Láthatatlan

Szereti az fű az csillagot,
De a csillag messze fenn ragyog.
Jaj, a csillagos ég de magos!
Szegény födi fűszál harmatos.
Jaj, a csillagos ég de magos!
Szegény födi fűszál harmatos.

Légüres tér mellkasomban a lábnyomod,
Fűben fekve néznek rám a csillagok,
Az ég rámfújja elmosódott illatod,
Belebújok, átkarol, így jól vagyok.

A mosolyod sugarán egyedül egyensúlyozok
Boríts be magaddal, takarjanak be a csillagok.

Tenyerembe ömlik a holdsugár,
Hunyorgó kis csillag - mondd merre jár.
Úgy akarok üres lenni mint azelőtt,
Hogy csillagfényed a szívembe belenőtt

A mosolyod sugarán egyedül egyensúlyozok
Boríts be magaddal, takarjanak be a csillagok.
Ereszkedj rám, oldódj fel bennem szótlanul
Legyél bennem otthon míg fényed elfakul.

Szétfolyik rajtam az éjszaka,
Hatalmasra tágult a tér,
Csukott szemmel repülök feléd,
Bárcsak itt lennél.
Most idegen felhők takarnak el,
Arcomra hűlt a dér,
én gyenge fűszál keresem a fényed
Bárcsak itt lennél
Olyan könnyű a gondolat,
Hogy a sugarad a kezemhez ér
én gyenge fűszál hajlok a szélben,
Bárcsak itt lennél.

Te csillag vagy én fűszál,
Olyan messze vagyok tőled.
A fűszál feléd nyújtózik
De az égig fel nem nőhet.

Szereti az fű az csillagot,
De a csillag messze fenn ragyog.
Jaj, a csillagos ég de magos!
Szegény födi fűszál harmatos.
Jaj, a csillagos ég de magos!
Szegény födi fűszál harmatos.