Imre Fia Imre - Világvége

A maszkom az államon, nem látszik a holdfényben,
a szívem egy elhagyott roller, valahol egy
külvárosi útszélen.
Lábujjhegyen jár a pillanat, a csend egy nagy paplanhuzat,
alszik rajta az egész világ,
senki se hallja ezt a nyavalygást!
A falakon ablakok, az ablakba fények, (4x)
az árnyadban érzem a közelséged,
rohadt unalmas a világvége
Rohadt unalmas a világvége!
Azért tudom, hogy ott vagy,
mert még kicsikét rémlik az, hogy milyen volt tegnap!

Gyerekkoromban a filmeket nézve könnyű volt elképzelni
a világvégét.
Azt hittem gyors lesz, véres, heroikus,
egy fel nem kavaró dráma,
olyan mozi, amit háromszor nézel,
mielőtt visszaviszed a tékába,
de most lennék inkább hősszerelmes,
aki az erkélyedről bemászik,
a hálószobádba, hiszen odahívtál,
azon a bizonyos első randin,
de nincsen erkélyed és a panel is nyolc emelet
és tudom, hogy együtt élsz anyáddal,
aki halmozottan veszélyeztetett.

Rohadt unalmas a világvége,
gyerekként a filmeket nézve
nem így képzeltem!
Az életünk filmje nem visszaváltható,
csak egy rongyos szalag, amit begyűr a magnó!
Rohadt unalmas a világvége, rohadt unalmas,
kurva unalmas, kurvára unom már az egészet.