Kováts Vera - Alföld

Hasad a hajnal
Kibontott hajjal elnyújtózik a táj
Rohan a róna
A végtelent rója, a szemnek szinte fáj

De szép vagy
Szeretem, ahogy arcot rajzolt
A völgynek a víz meg a szél
Azóta az ártér is csak rólad beszél

Szeretem, hogy a nagy vizeiddel
Lábaim elé jössz
Hagyom, talpamat hadd simogassa
A homok és a lösz

Enyém vagy
Nekem ringatsz búzamezőket
Szőkíted a szántóföldet
Vándorló homokbuckát terített elém a pusztád

Alföld, dalt költ már a szél terólad
Síkság, holtág, csak kettőnkről szólnak
Alföld, te kék-zöld, mi sárgára áttér
Te vagy nekem, ha szívem kiönt, az ártér

Követ az ember egy délibábot
Míg szét nem foszlik a vágy
Vonul a lelkem, akár a darvak
Lenn a Hortobágy

Repülnék
Duna-parttól a szőke Tiszáig
Sírunk, ha nagy az aszály
Te mégis táplálsz, mert léteznünk muszáj

Ahol régen az erdők álltak
Az mára kultúrtáj
Legelésznek az álmok a pusztán
Mint egy rackanyáj

Meséld el
Hogy hozta a folyó a terhet
Hogy töltött síkságot, medret
Szélfújta árvalányhaj, amíg táncolsz, nem érhet baj

Alföld, dalt költ már a szél terólad
Síkság, holtág, csak kettőnkről szólnak
Alföld, te kék-zöld, mi sárgára áttér
Te vagy nekem, ha szívem kiönt, az ártér