Audiopoeta - Stockholm

Hiába visz a wizz air,
a kezem nem engedi el.
nem lesz jobb semennyivel,
Nekem csak feledni kell.
Mindent átrágok a váróban,
hogy mivel, mikor, miért nem számoltam?
Hogy miért menekülnék előled,
jó poén voltam, de lelőttek.
Máshol jobb lenne? -kérdezem.
kezemben heineken, ez túl nagy tér nekem.
Engedném a vödröt a gémeskútba,
állatok közt, mint ace ventura.
Ha választhatnék, hová mennék?
Az a baj, hogy nomád lennék.
Semmi ember, semmi gép,
vissza sem jönnék semmiképp.

Van itt még emlék,
ha szétesnék,
de nem mind szép.
El-elindulnék,
de itt tart még,
vagy harminc év.

elindulok, maradok, megyek, de mégse,
folyton visszahúz engem fenébe.
Az a híd, az az út, az a tér,
ahol a szív az úr, így hazatér.
ennyin bukik, ennyin áll,
passport, becsekk, terminál.
Mindenem itt van, de mind itt halunk,
ha belekényelmesedünk és mindig hagyunk.
Sír a kezemben az útlevél,
még egy uccsó búcsút remél.
indul a madár az égbe,
az örökké tartó kékbe.
A lábam a jetlag-en, messze nyúl,
a jegyem megveszem, nem retúr.
megyek feltöröm inkább a kókuszom,
mint, hogy zsörtölődjek egy full buszon.

Van itt még emlék,
ha szétesnék,
de nem mind szép.
El-elindulnék,
de itt tart még,
vagy harminc év.

Hátamon sátor, a bőrönd behúzva,
a könnyemet majd a menetszél lefújja.
Remegő lábbal, Noé a bárkán,
ember a vízben, oké a látvány.
Nem lehet honvágyam gondolom,
mert az egész planéta az otthonom.
az ágyam moha, ott apu mesél,
A takaróm pedig egy lapulevél.
hogy kik leszünk, nem tudtam, azt akkor,
mikor kimásztam a barlangból.
elmaszkolt arcok, max factor,
most a hajóm tóban parkol.
Ha bal lábbal kelek is vízbe ér,
le nem cserélném az istenér'.
rábízom a természet képzeletére
magam. Úgy élek, mint 4000 éve.

Van itt még emlék,
ha szétesnék,
de nem mind szép.
El-elindulnék,
de itt tart még,
vagy harminc év.