Firkin - Tündérmese

Mennék, de innen nincs hová,
Ez az út most véget ér.
Vár rám egy meghurkolt kötél,
Minden bűnömért.
Érted újra megtenném!

Nincs más, csak a súlyos félhomály,
Mélyen a húsba vág.
Árnyék a cellám zord falán,
Látomás csupán,
Ahogy visszanézel rám.

Ott várok rád, ahol mindig fúj a szél,
Ha a tündérmesénk véget ér!
Én ott várok rád, ahol a föld az éggel összeért,
Ott várok rád, ne félj!

Álmomban ugyanúgy élem át
Azt a hűvös éjszakát:
Mögöttünk a felperzselt világ,
És az erdőszéli ház
Lángokban állt!

Túl korán véget ért a nyár,
Még érzem az illatát.
Emlékünk megsárgult levél,
Amire rászáradt a vér,
és szertefoszlott rég.

Ott várok rád, ahol mindig fúj a szél,
Ha a tündérmesénk véget ér!
Én ott várok rád, ahol a föld az éggel összeért,
Ott várok rád, ne félj!

Most már vége!
Senki se bánthat!
Ne nézz hátra, menned kell tovább!

Ott várok rád, ahol mindig fúj a szél,
Ha a tündérmesénk véget ér!
Én ott várok rád, ahol a föld az éggel összeért,
Ott várok rád, ne félj!

Ott várok rád, ahol mindig fúj a szél,
Ha a tündérmesénk véget ér!
Én ott várok rád, ahol a föld az éggel összeért,
Ott várok rád, ne félj!