Manuel - Orgonabokor

Most kellene lelépnem innen
Súgja minden porcikám
Minden csúf emlék visszadob
Ahol még te ott állsz
Félig felkapcsolt villanyok
Gyáván átvészelt éjszakák
Túl sok van bennem még
Ahhoz, hogy..

Jártam árkon bokron át
A dombon túl minden délibáb
Elhinném még egyszer
De úgy nem gyógyulok meg
Felrajzoltam sok határt
Már mindegy, hányszor lépem át
Végül úgyis újra bánt
Már úgy unom

Nem akarok küzdeni folyton, ez nem fair
Meg a rehabon várni a reggelt
Beleég az agyamba ezerszer minden hang
Látom a gépről még Budapestet
Ez az őrült hely lett a kedvenc
Beleőszültem, de ez egyszerre gyönyörű
Csak néha még fáj, néha kiráz a hideg
Néha még fáj, néha még fáj

Régen elmúlt már
Nem bánom, hogy fáj
Senki mást nem hibáztatok
Már úgyis mindent feldúltál
Nincs rám orvosság
De ennyi jár, nem hibázhatok

Talán az orgonabokor még elmeséli
Mennyi fájdalom kísérte végig
Mennyi vágy, mennyi fájdalom
Ideje a régen volt időket elcserélni
Túl nagy ára volt idáig érni
Mennyi seb, mennyi bánatom

Most valahol egy
Ablakon hagyott hideg lehelet
Arra kér, hogy fessek rá ma szebbet
De nem megy, így volt jó
A fejemben egy
Hang azt súgja, senki nem szerethet
Mért ne dobnának ők is egyszer
Ahogy régen mindenhol

Nem akarok küzdeni folyton, ez nem fair
Meg a rehabon várni a reggelt
Beleég az agyamba ezerszer minden hang
Látom a gépről még Budapestet
Ez az őrült hely lett a kedvenc
Beleőszültem, de ez egyszerre gyönyörű
Csak néha még fáj