Vers - Ady Endre - Megint Páris felé

Unt hegyek, kik maradtok
S elémkacagó völgyek.
Jaj, jaj, jaj,
Nincs akiktől búcsúzzak
S akiket üdvözöljek.

Lelkemen elhagyott táj
S közelgő: feketén ül.
Jaj, jaj, jaj,
Oktalan minden ország,
Ha az ember megvénül.

Rohanó vonatomból
Néha félve kinézek.
Jaj, jaj, jaj,
Öt év alatt vakult meg
Annyi látás, igézet.

*

Páris, Páris, mindjárt itt lesz,
Szépen, szerelmesen, lágyan,
Könnyesen és fiatalon
Valamikor hogy kivántam.

Hogy vigyáztam, hogy akartam,
Megindultan, vággyal telten,
Messze fényét, híres fényét
Önmagamtól irigyeltem.

Páris, Páris, mindjárt itt lesz,
De én mit akarok tőle?
Ni-ni-ni, már idelátszik
Fényköd-selymes szemfödője.

Fölcsillog az éges égig
Én Párisom csillogása.
Óh, más Páris, most érkezik
Te régi gyerkőcöd mása.

*

Sebzett száz kézzel fogdos össze
Száz nagy polip, valótlan emlék:
Mintha nagyon sokan lesnének
S kergetnének egy bús estének.

Egek, be zűrös a világ,
Be bús az este, ami jön,
Mintha ezredmagammal lennék
S mintha mégis
Nagyon-nagyon egyedül lennék.

*

Se terv, se kedv, se pénz, se asszony,
Álomporoktól zúg a fejem,
Nincs, ami Párisban marasszon,
Nincs, ami életben marasszon.