László Evelin - Tétlen

Tavasz voltál, ősz lettél,
Nem oly rég még mellettem ébredtél.
Sok közös emlék, felreppenő lepkék,
Múló mozgókép, de éppen ettől szép...

Tovatűnt az a mindig félt,
remegő, zuhanó, csalfa remény?
Puha párnán suttog tán,
vagy kicsi szívem zizzent vonalán?!
Úgy fáj!, - de ki kell mondanom,
Ami mélyen, józanra lenyom:
Hamis édenben kószálunk,
Paradicsomban almát zabálunk...

Bújj hozzám, karolj át, szoríts magadhoz, ahogy még nem!
Bújj hozzám, ígérem, többé nem leszek már olyan tétlen!
Engedj át, ahogy a napfény úgy tűnök én el az éjben,
Sodródj hát, a sötét úton lesz majd más, aki féltsen...

Lángokban álló kalitkám nyílik,
Talán mától az út kettéválik.
Nincs közös óra, hát nézz fel a Holdra,
Fénye elcsábít, könnyeket szárít...

Tovatűnt az a mindig félt
remegő, zuhanó, csalfa remény?
Puha párnán suttog tán,
vagy kicsi szívem zizzent vonalán?
Úgy fáj!, - de ki kell mondanom!,
Ami mélyen, józanra lenyom:
Hamis édenben kószálunk,
Paradicsomban almát zabálunk...

Bújj hozzám, karolj át, szoríts magadhoz, ahogy még nem,
Bújj hozzám, s fogadd el, ez a perc a végső e téren...
Engedj át, ahogy a napfény úgy tűnök én el az éjben,
Sodródj hát, a sötét úton lesz majd más, aki féltsen.

Annyi minden elmondhatnék,
sikíthatnék, ordíthatnék,
Nem futhatok tovább..
Hagyd a múltat, élj a mában, -
Az élet örök záporában,
Öleld lelked sápadt csillagát!

Békét hoz, ahogy gyöngyöknek vihara tódul a szélben, (Békét hoz)
Bűbájos, mit az angyalok tánca kavar fel az égen... (Bűbájos)
Szikrát hány, ezer vulkán a szívben, ez sosem hátrány, (Szikrát hány)
Megcéloz, vakítva pattan a szembe, s így felnyitja. (Megcéloz)

Itt és most, fogadom, nem feledlek én el, amíg élek, (Itt és most)
Lépéshossz, amit tartanunk kell majd, kicsit félek, (Lépéshossz)
Tékozló, tétova tündér hátrál messze el lassan, (Tékozló)
Szétfoszló, éber álmoknak léptei ballagnak halkan. (Szétfoszló)
Ooouh
"Dárárirá"

Itt és most...
Bűbájos...
Ígérem többé nem leszek már olyan tétlen!