László Evelin - Plátói

Mikor nem látlak,
Elfog a bánat.
Nehéz ellenálljak,
Úgy rohannék utánad!
Megárthat! -
Ha nem bírom egyedül,
Holnap újra kiderül,
Hogy vagyok?! - Oh, remekül!…

Csak százhat!
A pulzusom eleven,
Szívem ver hevesen,
Ha látom a szemeden!
S bár játszhatsz! -
“Oh, ki ez az idegen?!”
Összekócolt idegem,
A kalapom is megeszem!

Merülnél, de felnézel,
Úgy repülnél a fecskékkel…
Talán te is változtál,
A múltaddal felszámoltál.
Mint csörgő patak a medrét,
Mosnánk újra az elmét.
Lépnünk kell most, hisz rövidül
Az élet, s nem ülhetünk tovább mi tétlenül…

Átélném még egyszer,
Azt kérném, bennem vessz el!
Tudom, hogy más nem kell,
De börtön csak a kényszer.
Maradj még, még, még! -
Fáj az ébrenlét! -
Belőled sosem elég!

Legyünk bátrak! -
Borítsunk fátylat,
Furcsa magyarázat,
Ködös önbocsánat,
De fájhat!
Ha elmarad, vége! -
S lelked egy része
Elvész a térbe’.

Nem várhat! -
Hisz édes a béke,
Jó lesz a vége.
Így már megérte,
Ha másnap
Kávézunk a gangon.
Akkor is, ha sablon:
“Ez veled az otthon."

Kerülnél, de rám nézel,
Szíved harcol elméddel.
Tele vagy sok kérdéssel,
Állsz kezedben egy térképpel.
Zavartan várod a percét
Annak, hogy megértsd a leckét.
Falnak fordulsz, kispadra csücsülsz,
Ebből a meccsből a bíró is kifütyül….

Ölelj át még egyszer,
Messze még a reggel!
Tudom, hogy menned kell,
Kérlek, ne siess el!
Maradj még, még, még! -
Földi részegség…
Belőled sosem elég!

Se velem, se nélkülem...
Döntsd el mostmár, édesem!
Ha nem szeretsz, elhiszem,
Bár gyötrelem lesz életem.
Emléked őrizem’,
S talán egyszer engedem,
Hogy újra nyisson a szív,
Ha a tavasz majd szólít…
Ha a tavasz majd szólít…

Ölelj át még egyszer,
Messze még a reggel!
Csak akkor ébressz fel,
Ha hajnalt hív az éjjel!
Maradj még, még, még! -
Fáj az ébrenlét…
Belőled sosem elég!

Suttognám még egyszer,
Messze még a reggel!
Tudom, hogy menned kell,
Kérlek, ne siess el!
Maradj még, még, még! -
Földi részegség…
Belőled sosem elég!