László Evelin - Merengő

Bámulok kifelé az ablakon,
Hogy merre jártam, nem tudom,
Összeér minden kis gondolatfonatom.
Hála járja át minden porcikám,
Hisz ebben bíztam hajdanán,
Végre itt vagy! Fel sem ébredtem talán...

Téged látlak én, ahogy álmodozol gyermekként,
Labdát hajítva palánkhoz ér, de nem adtad fel, messze a cél.
Továbbmentél, s nézd, felnőtt szíved lángol épp,
Miközben e dalt hallgatod, s mégsem érted,
Hogy repült el húsz év.

Gyorsan szalad az idő,
Az egész vége sejthető,
De van mögötte rendező,
Az ember így megmenthető.
Virágszirmok hullnak ránk,
Csendben vezet a néma táj,
Érezd az erdő illatát.

Bolyogó lelkek találkoznak,
Egymással megbarátkoznak,
Minden ösvény egybefuthat,
Evezz át, közös e csónak.
Csillagok elvarázsolnak,
A fájdalmak szépen kikopnak,
Nem tudhatod, mi vár holnap,
A Nap sem hazudhat a Holdnak.

Gyorsan szalad az idő,
Az egész vége sejthető,
De van mögötte rendező,
Az ember így megmenthető.
Virágszirmok hullnak ránk,
Csendben vezet a néma táj,
Érezd az erdő illatát.

Bámulok kifelé az ablakon,
Hogy merre jártam, nem tudom,
Összeér minden kis gondolatfonatom.
Hála járja át minden porcikám,
Hisz ebben bíztam hajdanán,
Végre itt vagy! Fel sem ébredtem talán...