Pennhurst - Ad Astra

Vakon futunk a sors elől
Sötét utunk jövőt jelöl
Elindulunk, amíg tudunk
Hová jutunk, hová jutunk?
Utat mutat az ég felől
Reményt kutat a szenvedő
Amit magam mögött hagyok,
Makacs fejem fölött ragyog
Ez a perc is eljött végre
Még egyszer nézz fel az égre
Így jutunk a csillagok közé!
Ugyanabból született minden,
Nem kell már semmit vinnem
Vissza a csillagok közé
Száműzve a végtelen űrbe
Szép lassan megszelídülve
A sivatagban eltévedve
Hazajutnék már végre!
Fel! Fel! Fel!

Amíg el nem éred
Fel! Fel! Fel!

Amíg meg nem érted
Vakon futunk a sors után
Sötét utunk a múlt csupán
Elindulunk a fény felé
Amit tudunk, az épp elég
Anyagtalan-törékenyen
Csak így jutunk az égre fel
Hagyom magam, a szép szavak,
Mint hegyes fogak, harapjanak
Ez a perc is eljött végre
Még egyszer nézz fel az égre
Így jutunk a csillagok közé!
Ugyanabból született minden,
Nem kell már semmit vinnem
Vissza a csillagok közé
Többé már szem se rezzen
Hagyom, hogy a fény vezessen
Indulok hozzád
Testtelen útra keltem
Végleg békére leltem
Érkezem hozzád
Addig élünk súlytalan-vígan,
A csodát várva, míg megszűnünk,
Amíg alólunk az út el nem illan,
S az idő gyomrában eltűnünk
Könnyeidet úgy nyeli el,
Mint harang hangját a messzeség
Ne félj, minden addig tart, amíg el nem ég.
Ez a perc is eljött végre
Még egyszer nézz fel az égre
Így jutunk a csillagok közé!
Ugyanabból született minden,
Nem kell már semmit vinnem
Vissza a csillagok közé