Aina Noctra - Lidércfény

Vibráló képekkel tele az éjjel,
tompuló tudattal nézel még széjjel,
lassan az álom, szétfolyó tájon,
magához húzna, feledni újra,
erőtlen bámulsz a széteső múltra.

tested már ernyed, pilláid vermek,
sötétbe bújnak, lassan megnyúlnak,
magadba húznak, nincs helye újnak,
köszönhetnél az ébredő múltnak.

árnyak betöltik az éberség terét,
szellemek szállnak, ilyenkor beléd.

Ha lidércek jönnek,
az istenek félnek.

lassul a légzés,
szólít a mélység,
szisszen a tér is,
felriadsz mégis,
felriadsz mégis.

mozdulni vágynál,
de maradsz az ágynál.

Nem indul karod,
hangod se hallik,
ordítanál, de éppen más zajlik.

Ha lidércek jönnek,
az istenek félnek.

Teljesen más, gyűlik a térben,
megfagy a lélek,
megfagy a vérben.
furcsa az érzés,
jeges és hideg,
körülötted a sötétség lebeg.

torzul a jövő, közel az idő,
a lidércek jönnek,
sosem köszönnek,
testvérei, a rejtelmes csöndnek,
ott settenkednek,
mindennek alján,
fekélyek ők,
az istenek karján.

Az emberi kínnak,
minden formáját,
mohón zabálják, nincs bennük szégyen,
ha aludni térnek,
te akkor ébredsz.

Ha lidércek jönnek,
az istenek félnek.

Izzadó háton, kúszik az álom,
Füllzúgó hangjuk, néha meghallod,
bénító mérgük, lelkedig csattog,
létezésük kevés a zajhoz,

ha lidércek jönnek,
az istenek félnek,

Képzeld, hogy mese,
csak paralízis,
rémálmot szövő,
szellemi krízis.

Sok volt gond, vagy a halál volt maga,
nem ölelgetett elégszer anya.

Ha lidércek jönnek,
az istenek félnek.

Nincsenek rémek, biztos egy madár,
úgysem érhet utol a halál.

De bizony, elér az, nem is oly hamar,
homokban fejed, hogyhogy nem zavar?
Halál egy angyal, a leghatalmasabb,
ha látni szeretnéd, ébreszd fel magad.
ébreszd fel magad.

Ott ül az ágynál, mindegyik éjjel,
míg te csak fekszel, kialvó énnel.
Nem teszel semmit, megadod magad,
lassan feladja, zsibbadó agyad,
ha mantrád a kétely, imád meg gyenge,
nem mondhatod, hogy képzelet lenne.

ha lidércek jönnek,
az istenek félnek,

azt hiszed holtak, kísértetek,
próbáld meg egyszer, átkísérheted,
de most szólok, az nem oda vezet.

Az alsó világban, nincsenek helyek,

Ha indulnál arra, az őrület vezet,
Hamar megtudod, hol van helyed.

A felső világ meg túlságosan tele,
elég lenne, bőven a fele,
de nincs kegyelem, se ok, se mese, az istenek félnek lejönni ide.

A kettő között majd küzdünk térrel,
halállal, fénnyel, majd minden éjjel.

de lidércek jönnek, az istenek félnek..

Mindig hiány van, felnyitott sebek.
Ha indulnál arra, az őrület vezet,
Hamar megtudod, hol van a helyed.

A felső világ meg réges rég beteg,
de elég lenne, bőven a fele, de tele,
meg veled is mátrix,
de nincs kegyelem, a tudás nem számít,
nincsen oka, nincs diagnózis,
nem segíthet rajtad a gnózis,
túl nagy volt már, az utolsó dózis.
az utolsó dózis.

az istenek félnek, eljönni érted,
a lidércek újabb lelkeket kérnek.

A kettő között majd küzdünk a léttel,
halállal, fénnyel, minden éjjel.

A lidércek jönnek, az istenek félnek..

Itt Mindig hiány van, felnyitott sebek.
Ha indulnál erre, az őrület vezet,
Hamar megtudod, hol van a helyed.

A felső világ, réges rég beteg,
tökéletest nem keresheted,
hisz veled is csak játszik a zene,
a mátrix elkábít,
a piruládnak, itt van a fele,
látszik, nem számít,

nincs kegyelem,
a tudás csábít,
elviselem.
A lidércfényem,
Sincsen ingyen,
Testedben Lakom,
szabadság nincsen.
Az istenek félnek elvinni innen,

lejönni nem is tudnának soha,
nincsen oka, csak paralízis,
nem létezünk, a lidérc egy krízis,
nincs diagnózis,
túl nagy volt már, az utolsó dózis.
az utolsó dózis.

nem segíthet semmilyen gnózis, se mágia,
nincsen itt Jézus, se Mária.

az istenek félnek, lejönni érted,
A lidércek újabb lelkeket kérnek.

A kettő között,
majd küzdünk a léttel,
te a halállal,
én meg a fénnyel, minden éjjel.

A kettő között,
majd küzdünk a léttel,
te a halállal,
én meg a fénnyel,
majd minden éjjel.