Jakab Csaba - Búcsuzom apám

El hagyott erőm, már levegőm sincs.
Fájdalmas hiány, elveszett a kincs.
Egyre csak kérdezem,állva magam, így maradok vígaztalan.
Gyermekként kezedben, fogtad kezem.
Erdő és mezőt bejártál velem.
Virágos rét szélén sok pipacs nyílt.
Soha nem feledem, azt ímát.

Már mindaz, amit adtál, a múlt ködéből át hallom a hangod.
Az emléked a szívembe markol.
Nincs más csak a csend, mi átkarol.
Te voltál a tanítóm, féltőn óvtál engem minden rossztól.
A zene nyelvén megtanultam élni.
Ezt mind mind köszönöm most neked.

Nem tudom elhinni, hogy már nem vagy.
A józan ész engem itt cserben hagy.
Aki tegnap ölelt, most hová tűnt el?
Nótáid napestig énekelem.
Örökkül hagytad rám jóságodat.
Örzöm és viszem tovább álmaidat.
Magányom ilyetten ízlelgetem.
Istenem, add vissza az apám nekem.

Már mindaz, amit adtál, a múlt ködéből át hallom a hangod.
Az emléked a szívembe markol.
Nincs más csak a csend, mi átkarol.
Te voltál a tanítóm, féltőn óvtál engem minden rossztól.
A zene nyelvén megtanultam élni.
Ezt mind mind köszönöm most neked.

Én istenem jó istenem, fogd meg apám kezét ott fenn.
Élni kell itt tovább nekem, élni kell itt ha fáj ha nem.
Felnézek a magaszékre, hadd nyugodjak meg már végre, hadd nyugodjak meg már
végre.

Már mindaz, amit adtál, a múlt ködéből át hallom a hangod.
Az emléked a szívembe markol.
Nincs más csak a csend, mi átkarol.
Te voltál a tanítóm, féltőn óvtál engem minden rossztól.
A zene nyelvén megtanultam élni.
Ezt mind mind köszönöm most neked.