Bikfalvi Balázs - Gépember

Nem tart vissza semmi sem,
Monoton hangja visz tovább.
Szűri a zajt a gépezet,
Hallani csak az Ő szavát.

Nincs megállás, nem enged,
Szabadon élni nem szabad.
Hallani csak az Ő zaját,
Monoton hangja bent ragadt.

Félelmeim eltemettem,
Emberből így lettem gép.
Végig itt forrt bennem,
De már elfeledtem rég.

Túl nagy a távolság ahhoz,
Hogy visszataláljak magamhoz. (Túl távol)
Visszaadnám az út felét
Lelkem töredékéért... (Nem találom)

Nem fáj mostmár semmi sem.
Monoton hangja messze száll.
Elkísér egy életen,
Menekülni nincs hová.

Ha összeomlik eltemet
A rozsdamarta gépezet.
A fogaskeréknek forogni kell.
Szívemet csak a por lepi el.

Félelmeim eltemettem,
Emberből így lettem gép.
Mindig itt forrt bennem,
De már elfeledtem rég.
Nincs lelkem rég!

Embergép! Embergép!
Nincs lelkem rég!
Nincs lelkem...

Félelmeim eltemettem,
Emberből így lettem gép.
(De talán még nem is voltam,
Ember sosem voltam még...)
Mindig itt forrt bennem,
De már elfeledtem rég.
(Vagy talán sosem folyt még
Ereimben itt bent a vér.)

Túl nagy a távolság ahhoz,
Hogy visszataláljak magamhoz.
(Minden oly távol van már...
Minden oly távol van már...)
Visszaadnám az út felét
Lelkem töredékéért...
(Visszaadnám! Visszaadnám!)

Így lettem én, így lettem gép.