Vers - Ady Endre - Szezonversek II.

I.

Az április mindig a régi,
A csalfa, a léha, a vásott,
Egyetlen komoly tartalmasság
Benne az ismert sör, az ászok,
Ellenben ugyanekkor égnek
Úgynevezett teremtő tűzben
A borzas, ifju óriások...

II.

Nincs semmi új ez áprilisban,
Valamint nincs a nap alatt:
Az ember most sugárban fürdik,
A másik percben már szakad.
Már hogy a zápor s nem az ember
- Disztinkció a fődolog -,
Okoskodik így áprilisban,
Aki sötétben sompolyog.

III.

Az április szerelmi álma
Valami új, valami más,
Mert áprilisban sokkal könnyebb
Ám a szerelmi vallomás.
Így szól az ember: »Óh, Irénke,
Míly szőke és míly szép kegyed
És én már oly régen imádom!...«
- Ha elhiszi - hát György legyek!...

Mért éppen György?... Mert áprilisban
Nem szükséges a logika,
Az áprilisi szerelemben
Épp ez a báj s ez a hiba.
Mert hát Irénke tényleg bájos,
Tudnék - ha kell - rá várni is -
De Irénke mégsem hisz nékem:
Lévén e hónap április.

IV.

Elmúlik majd szépen,
Elmúlott tavaly is,
Lehull a fej dísze,
Elolvad a vaj is.
Őszidő is lesz még
S azt az órát áldjuk,
Április bolondját
Mikor vígan jártuk...