Vers - Ady Endre - [Színházi poézis]

[I.]

LEVÉL

Blahánénk, Barbink, csalogányunk,
A mi szemünkben legnagyobb,
Igaz vajon, hogy fáj a lelked
A táj után, mit elhagyott?...

Mondd: nem igaz. Hisz a te lelked
Ihletet, lelket itt kapott.
Ha valaha tán el is válnál,
Meglásd, a lelked itt hagyod.

[II.]

Katonának nem jó lenni,
Mert sokszor kell messzi menni,
Lóra ülni nehéz kedvvel,
Égő, meleg szerelemmel.

De amikor téged látlak,
Katonasor, nagyon áldlak,
A te ajkad nem csókolna,
Hogyha huszártiszt nem volna.

[III.]

SZOHNERKÉNEK

Te vagy a liliomfehérség,
Egy szép álom, mely elrepül,
Te vagy a testet öltött szépség,
Amerre jársz, száz vágy repül.

Óh, mint szeretném Heine úrral
Fejedre tartanom kezem,
Hogy maradj meg ilyennek mindig,
Tisztának, szépnek, édesem.

[IV.]

A pénzpiac nagyon drága
A közélet sivár, árva,
De mióta látlak téged,
Bliktri nékem a közélet.

Gyermek lettem, gyermek újra,
Egy jóságos tündér ujja
Megérintett s újra élek,
Adjő nyárig, óh, közélet.

[V.]

Szólnak a harangok,
Valahol temetnek,
Bizonyosan amaz Azrák
Törzsökéből, kik meghalnak,
Ha egyszer szeretnek.

Szólnak a harangok,
Tán nem is temetnek.
Óh, bár lennék amaz Azrák
Törzsökéből, kik nem halnak
Bele, ha szeretnek.

[VI.]

HOZZÁ

Hajad viharzó, sötét hullám,
Szemed sugáros, enyhe éj,
Kicsiny kezed, parányi szácskád,
Dúlt arcod csupa szenvedély.

Mikor a színpadon kacérul
Rám nézel, lehajtom fejem,
Rád gondolok én, primadonnám
És gondolatban - vétkezem.