Vers - Ady Endre - Nyárvégi strófák

I.

Az ősz fuvalma meglegyintget
Bennünket újra, újra már
És útra kelt a népdalokból
Jól ismert költöző madár.
Kékebb az ég, hűsebb az este
S ön, ki az árnyékot kereste,
Már tűr napfényt is könnyeden,
Vénasszonyok nyarába térünk,
Nyugodtabb is lesz tán a vérünk,
A nyári furor elpihen

S ön, aki az affért kereste,
Übercihert vesz minden este,
Megvacsorázik, el-ellágyul
S közhelyet mond az elmulásrul...

II.

Zárott kapukkal áll nagy árván,
Hogy renoválták, meg se látszik,
Lakója mind Kaposvárt játszik
S mi elborongunk arra járván:
Óh, jöjj már, édes színi járvány,
Kedélyes smokkság víg világa,
Sok-sok kedves kulissza-ármány...

III.

El nem nyeli eztán a cápa
Újsághasábon a valót,
Békén hagyjuk Waldersee bácsit
És a megfagyott nyaralót.
A holt szezonnak vége immár,
Ugorka sincs zöld már, bizony,
Őszi, nehéz gyakorlatot ró
Sok hétig még a garnizon.
A szalmaözvegyek lakoltak
Azért, mit rájuk kent a lap,
Melyet nehéz volt teleírni
A hosszú holt szezon alatt.

IV.

Ma még elmék az orfeumba
S a nyári élet véget ér,
Utoljára fájdul meg tapstól
Két, sokat szenvedett tenyér.
Eltékozolt sok nyári estém
Emlékét jó lesz elpakolni,
Mert nemsokára itt a színház
S nagy missziókról kell papolni...

V.

Mondjunk közhelyet: Ez az élet,
Az ember hálátlan, gonosz,
Tele van szezon-hangulattal
S ekként dicsér vagy ostoroz.
Ami már elmúlt, elfelejti,
Amit megtett, azt eltagadja
S e beismerést is legföllebb
Ilyen nyárvégi versbe adja...