Vers - Ady Endre - Dal az anyósról, a piripócsi kalapról és a sorsról

Anyósról fog a nóta szólni,
E tárgy előre meghatott,
De vannak poétikus anyósok
És poétikus kalapok:
A piripócsi kalapok.

Párisba jött az anyós egyszer,
Gondot, bút, bajt otthon hagyott,
Vidáman jött s magával hozta
Azt a bizonyos kalapot,
A piripócsi kalapot.

Párisban van, hej, számos utca
És minden utcán sok sarok,
De vő nincs, ki áldja anyósát
És anyósán a kalapot,
A piripócsi kalapot.

A dal itt fordul szomorúbbra:
A vő, míg bírta, hallgatott,
De kifakadt végre - s egyelőre
Szidni kezdte a kalapot,
A piripócsi kalapot.

A kalap sokat elbirt volna,
De jöttek komolyabb bajok,
A vő végre megunta szidni
Anyós helyett a kalapot,
A piripócsi kalapot.
Mikor az anyós látni kezdte,
Hogy a vők itt sem angyalok
S az anyóst Párisban sem imádják -
Bepakolta a kalapot,
A piripócsi kalapot.

Vonatra ült az anyós ekkor,
Cipelvén tenger bánatot
S nem kevesebb poggyászt, köztük
Skatulyában a kalapot,
A piripócsi kalapot.

És itt nyer az anyós a versben
Szép, poétikus alakot:
Otthon rágondolt zord vejére
S úgy sajnálta - a kalapot,
A piripócsi kalapot.

Elfojtott minden nehéz érzést,
A vő amnesztiát kapott,
Csak egy bűne maradt rováson:
Megsértette a kalapot,
A piripócsi kalapot!

A morál: egyformán rossz anyósi,
Női, hitvesi állapot,
Szülei, gyermeki, testvéri...
Mért nem lehetünk kalapok
Mind? Piripócsi kalapok...