bongor - Apa

Én apukám! - Senki sem mentett meg.
Én traumám! - Most tovább engedlek.

* * *

Generációs átok, elbaszott sorsok.
Ma feltakarítom utánatok a mocskot.
Ha egy dolgot elérek, már megelégszem bőven:
Hogy az én gyerekem nem fog félni tőlem.

Mióta eltemettünk, sokadszor lement a nap.
De van egy mondat, ami egész végig bent ragadt:
Lehet, hogy nem lesz szép, amit mondok,
de legyen ez egy búcsúlevél, és tegyünk a végére pontot.

Előttem nem volt apakép, csak ez a tátongó szakadék.
Otthoni csatatér: apa megint részegen hazaér.
Kimondatlan dolgok, a szekrényben bent a csontok,
A csöndedből, a hiányodból faragtam egy szobrot.


Egy odaadó, jóságos férfit, aki józan,
de hozzá hiába szóltam,
mert belül minden szobor szótlan.

Talán szerettél, de nem igazán éreztetted,
Hogy hogy vagyunk, vagy mi van bennünk, Soha nem kérdezted meg.

Megértettem: az a kibaszott alkohol,
amitől kibicsaklott a világ és elszabadult a pokol

Te voltál az egy, kiszámíthatatlan tényező,
de lassan otthonossá vált minden, ami széteső

Hozzánk nem jöhetett senki, mert apa már megint vedel.
Rettegtünk attól, hogy éppen milyen állapotban leszel.

Az egekben voltál, de mindenről lemondtál.
A világ legboldogabb boldogtalan embere te voltál.

Egy éves lehettél, amikor elhagyott az apád.
Alig szóltunk egymáshoz, hamar meghúztad a határt.

Nem hibáztatlak már semmiért magas lóról,
végső ideje, hogy kijöjjek ebből az áldozati pózból.

Semmit nem tudtam rólad és te sem rólam.
Egyszer kérdeztem meg, hogy milyen volt Koszovóban.

Azt mondtad a hatvan fős osztagból Szabadkára
Hárman jöttetek vissza és a téma végleg le van zárva.

De én irigy voltam azokra a gyerekekre végül,
Akiket megölel az apjuk csak úgy, minden ok nélkül.

Ha én is mindent jobban csinálok, majd kiérdemlem végül.
De a pia volt a fiad és őt vetted feleségül.

Lassan össze raktam, kellett két évtized,
hogy milyennek kéne lenni egy igazi férfinek.

Karakánnak, nyugodt erőnek és érzékinek,
De én csak az apa-szobor felszínét láttam, ami jéghideg.

Huh!

Egyszer a semmiből elkattant az agyad.
Elővetted a fegyvered, hogy most megölöd magad.

Hárman próbáltunk lefogni, de hiába,
majd berohantunk anyával a másik szobába, zilálva.

Lélegzet visszafolytva feküdtünk az ágyba.

* * *

Egy eldördülő lövésre várva.

Azt a csöndet, apa, megjegyzem egy életre!
Az a csönd menetet vágott az agyunkba az éjjelbe.

Múlt az idő, a nyár követte a tavaszt,
Akkor éjjel mégsem húztad meg a ravaszt.

Lassú öngyilkosságot választottad inkább:
Elnyelted a világ sötétjét: a pálinkát.

Egyszer csörrent a telefon, anya hívott sírva.
Tizenöt éve már, hogy letettünk a sírba.

Holtan feküdtél, az arcod merev volt és komor.
És tényleg úgy festettél, mint valami Szobor.


* * *

A halálod után,
képzeld befejeztem
a színész szakot,
több színházban
is játszottam,
azt mondták jó
színész vagyok.

Szövögettem még
több tervet.
Nem volt elég!
Még több kellett!
Úgy döntöttem
zenész leszek
és bevonzok
még több embert.

Hogy valami
ürességet
belül
helyre billentsek,
egyre többen
elismertek,
azok, akik
nem ismernek.

Miattad
mentem előre,
végig, mint a
hadvezérek.
És miattad
hittem egész
úton azt, hogy
szart se érek!

Hogy ne érezzek
érzéseket,
a legmélyüket,
Lassan napi
hat sör kellett.
És vodkából
még fél üveg.

Két gramm kóla,
két új nóta,
Toltam rá még
gyógyszereket.
Nézd meg apa,
mire vittem:
Szeretnek és
jól keresek!

Folytattam, hogy
hátha még több
szeretetet
nyerek ezzel.
Kár hogy össze-
kevertem az
Elismerést
a szeretettel!

Kijöttem a
Nagy pályára.
Nem vagyok a
legügyesebb.
Soha nem leszek
a legjobb,
de én lettem a
Legüresebb.

Csak öntöttem
magamba a
söröket, a
feleseket.
Tizenötév
eltelt,
de még
mindig veled
feleselek.

Büszke vagy rám,
mint
apa a fiára?
Végül bekerültem a

...

Pszihiátriára.

...

Hogy az egész élet kurvár értelmetlen!
Ezt üzented meg az életeddel.
Pedig itt ül velem szemben egy forma,
Az anonim gyűlésen, aki te lehettél volna!

Már rég nem sóvárok és tíz éve józan.
Vissza kapta az életét és teljesen jól van.
Édesapám, a síromig szeretlek,
de itt az idő most és tovább engedlek.


Generációs átok, elbaszott sorsok.
Ma feltakarítom utánatok a mocskot.
Ha egy dolgot elérek, már megelégszem bőven:
Hogy az én gyerekem nem fog félni tőlem.

Generációs átok, elbaszott sorsok.
Ma feltakarítom utánatok a mocskot.
Ha egy dolgot elérek, már megelégszem bőven:
Hogy az én gyerekem nem fog félni tőlem.