BIPØLARIS - Áldatlan

Állapotom: áldatlan, ez a katlan vállalhatatlan
Kurta béklyón kipányvázott, cafat húshoz gyorskötözőzött tudat
Felszabadít annak a ténye, hogy a létezésemnek nincs függvénye
Életünk hideg frázisában, a pillanat katedrálisában

Nincs helye többé a szavaknak, mind hitvány
Erkölcstelenségi bizonyítvány

Vért sóhajt a holnap reménye, kifacsart tagjaim akarat uralja
Az igazságtalanság horizontján, vélt vagy valós képtelenség
Létrejöttünk a föld agyagából, azóta katasztrófák prédálnak
Mint Édesanyánk az anyja anyagából, jó leszek megint rossz példának

Az egykor békésen virágzó, elképzelt kert mára félelmetesül: a maroknyi romlott mag észrevétlen
beszivárgott az élet forrásához, s ott mérget hintett a tiszta vizekbe. A virágok szirma lehull,
a gyümölcs keserűvé válik, s a harmónia helyét a romlás zaja tölti be. (Inspiráció: Shakespeare, Hamlet)

Hogy képzelték ők mindezt? Honnan van bátorságuk?
Honnan ez a vakmerőség? Mit képzeltek magatokról?
Hogy van még bőr a pofádon? Mire fel a sok titkolózás?
Hogy hitték, hogy sikerülhet? Rátok tör a végítélet

Nem Nem Nem érdemlitek meg a gondtalan boldog életet
Nem Nem Nem hagyjuk, hogy majd csak a pokolban bűnhődjetek meg
Nem Nem Nem érdemlitek meg a gondtalan boldog életet
Nem Nem Nem hagyjuk, hogy majd csak a pokolban bűnhődjetek meg