Pálya Szilveszter - Pokol felé

Hol vagy ifjú? Hol vannak azok a régi álmok?
Hova bújt a gyermek, ki azt hitte látnok?

Hajnalban felkelek és nem látom magam,
üvegek közt vágom játszott mosolyomat.
Életet lehelek a várakozó környezetbe,
majd csapódásra zuhanok végletembe, a végtelenbe.

Reggeltől azt várom, nyugodjon le az este,
szeretlek Titeket, de végtelenül vágyom a csendre.
Feszülök, ha nem látom mikor kellek, mint ember,
mert vászonra festett mosolyomat ragasztom fejre.

Miért ne menjek a kénköves, bűzös pokolba?
Minden reggel ott van a lábam előtt révésszel a csónak.
Mit tudna adni nekem egy következő hónap,? Holnap?
Mikor sosem érzem magam elég jónak.

Hangos csacsogó népek, lelkendezve kértek,
ha tudnátok szavaitoktól már mennyire félek.
Pozitív hazugságot tölcsérrel belétek töltök,
szóról-szóra melegséget nagyobb hazugsággal költök.

Köszönitek, és kívülről mindenki oly boldog.
szeretlek Titeket, de az én szívem oly romlott.
Várom, hogy jöjjön a taxi, amiben magam vagyok,
beszédes sofőrtől kezemben éles borotva ragyog.

Miért ne menjek a kénköves, bűzös pokolba?
Minden reggel ott van a lábam előtt révésszel a csónak.
Mit tudna adni nekem egy következő hónap? Holnap?
Mikor sosem érzem magam elég jónak.

Harcolt váram kapuját lopakodva nyitom,
özönlő szeretettel én sosem bírok.
Éjjet várom már, csak én ülök az asztalnál,
Szorítom kupám fülét, mint muszáj.
 
Nincs már itt ifjú, csak egy beteg ember.
Nincsennek álmok, mind a Kőrösbe vesztek.
Gyermekem sír, mert álmai elsodródtak,
Nem volt ez látnok csak egy foszló baj.

Nincs már itt ifjú, csak egy megtőrt meztelen ember.
Nincsennek álmok, mert a Kőrösből a Tiszába vesztek,
Nem érdekel, mert legalább Ti esztek.
Nem érdekel, mert legalább Ti Lesztek.