A Srácok - A Srácok elgondolkodnak dolgokon

/Közr.: A Kész Srác/

Kész Srác:
"... A kik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéretet elnyerték,
az oroszlánok száját betömték.
Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből,
erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait.
Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak,
visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek.
Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki,
sőt bilincseket és börtönt is;
megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak,
juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve,
A kikre nem volt méltó e világ, bujdosóváa pusztákon és hegyeken,
meg barlangokban és a földnek hasadékaiban.
És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet."

Rém Srác:
Komplex komplexusok. Mondd meg, hova jutok?
Köröttem rózsaszín burok. Veszélyes szavakat súgok,
Melyek szétszaggatják dobhártyád, én vetem ki kártyád,
Megmutatom neked bárcád, miközben lenyúlom a tárcád.
A szex nálam nem tabu, bár a méretem átlagos.
Elmém másnapos, de szívbaj nélkül rád tapos.
Kegyetlen mondatok, várnak szebb holnapok.
Bombajó zöldet tolhatok. Kösz, jól vagyok.
Toxikus oldatok, a saját szaromban olvadok,
Célok és fókusz nélkül nem tudom, hogy hol vagyok.
Valahol a semmi és a minden határmezsgyéjén.
A Pokol legmélyén rettegek, mikor eljön az éjfél.
Félek a szellemektől, a démonoktól, az éjtől.
Intuitív zsigeri érzéseim feltörnek a mélyből.
Paranoia, elmebaj, halálfélelem, pszichés fájdalom.
A világ a vállamon, de mint Atlasz, én vállalom.
Mentális ártalom, fizikális bántalom, elbájoló az este,
Mint egy áldozatnak szánt szűzlány tökéletes teste.
Vére rám festve, lelke a fejem felett kavarog.
Hátamon libabőr, szemem felragyog. Még több vért akarok!
Rituális ital, szívemben tombol ijesztő vihar.
A vágyaim hajtanának, az ösztön belülről kimar.
Szabadjára engedem agyam, a Pokol elszabadul,
Mint egy tornádó, indul útjára és tombol vadul.
Totális mentális szabadság, elementális vadság,
Infernális gazság, transzcendentális nagyság.
Nincs szociális rabság, egy új dimenzió kapuja nyitva.
Az igazság: elém tárul bensőm minden rejtett titka.
Ritka, ki eljut erre a szintre, hol már nincs határ.
Mindenki tudta, de nem hitte. Sok retardált szamár.
Mentális paralízis. Nesztek, itt az igazi krízis.
A levegőben fura fuvallat, és valami fertelmes íz is.
Eltompult érzések, pszichikális sértések,
Útját szegem minden félreértésnek, most én lépek.
A válaszom arra, ahogy kezeltek. Jöhetnek a kérdések!
Ne higgy az ép észnek. Megértem, hogy mért féltek.
Hisz érzitek a vészt, és hogy mi fog következni,
Hogy ki fog a sérelmek miatt a Sötéttel szövetkezni.
Lehet ölelkezni, mert lehet, hogy utoljára tehetitek.
A listámon neveitek, a haragot látják szemeitek.
A dühöt bennem nevelitek, a szót terelitek,
A szart keveritek. Kérdem: a gyűlöletet szeretitek?
Levágom fejeitek, kitépem beleitek, lecsapom kezeitek,
Kiszúrom szemeitek, megölöm feleitek, felvágom ereitek.
Eltévedt lélek, ki réges régóta a Gyűlöletnek él.
A Sötétség a hazája, meglelte békéjét, többé nem fél.
Ez vagyok én! Kinek agya egy más világban létezik.
Sokan fékezik indulataik, és perverz módon élvezik,
Hogy ők azok, kik a tisztes polgár eszméjét képezik,
A boldog tudatlanság állapotát vélve létük élhetik,
És sohasem kérdezik, mi, miért, mi célból történik.
Ellenfél és kard nélkül vívják értelmetlen csörtéik.