Zorán - Ötödik iksz

Bármit mondanak, zaklat már a gondolat, hogy hol van az én helyem,
Ötödik ikszbe léptem a múlt héten, pénteken.
Úgy is mondhatom, a társadalmi státuszom túlontúl vitás,
A tizenöt éves diplomám lassan antikvitás.

De mit mondanak a fiatalok, hogy én már vén vagyok?
Az öregek mind azt mondják énrám, hogy pelyhes állú legény!
Hát mondja meg már valaki, mi vagyok, ifjú vagy netán vén!

A diszkóba elmegyek, régi álmot kergetek, az arcom is kigyúl,
A lányom lehete az, aki éppen hozzám simul.
A dúskeblű hölgyet én megrohanom könnyedén, a szívem miért fél?
Megfricskázza az orrom, és így szól, a fiam lehetnél!

Hát mért' nem kellek senkinek én, az életem delén?
Annyit mondok lányok, asszonyok, még léphetünk,
Öregek lesztek hozzám, ha majd nyugdíjban leszünk!

Az ajtót meglököm, ott ül bent a főnököm, vén, mint a nagypapám,
Úgy ül ott, mint akit a székhez enyveztek netán.
Hatvan évesen, feladatra éhesen, nyugdíjra nincs remény,
Ám azt ígéri, tíz évet várjak, s én ülök helyén.

De mögöttem már egy fiatalabb, akinek még mindent szabad,
Most végezte az egyetemet, de már mindent ő akar,
S úgy lök félre, hogy a palánkon átszállok, mint e dal.