Wellington - Az akarat lángja

Kilencéves volt, mikor bezárult az ég
Elfogytak a szinek, csak a fekete maradt még
Nem maradt már más, fények helyett a hangok
A sötétet tépték szét a dalokba öltött álmok

Nincs más cél, törjön, szakadjon, hulljon a lánc
Nincs más út, akarat-szikrából lobban a láng

A tűz, az ősi ellenség, öromtűzként ég
Szép ünnepet hirdet
A lángnak tükorkép az ég, hivon int feléd
Nincs már túl messze... Eléred egyszer...

Egyforma lett minden, a nappal és az éj
Fekete könnyet sir az eső, ha arcához ér
Szivéből a szinek, mint rejtett üzenetek
A zene szivárvány, és nem fakulhat meg

Nincs más cél, törjön, szakadjon, hulljon a lánc
Nincs más út, akarat-szikrából lobban a láng

A tűz, az ősi ellenség, öromtűzként ég
Szép ünnepet hirdet
A lángnak tükorkép az ég, hivon int feléd
Nincs már túl messze... Eléred egyszer...
Ott a helyed...

Akárhogy fáj, hogy elhagyott a fény
Az akarat lángja percről percre erősebben ég
És amikor majd az utad véget ér
A neved fénylő csillag lesz a dicsőség egén

Nincs más cél, törjön, szakadjon, hulljon a lánc
Nincs más út, akarat-szikrából lobban a láng

A tűz, az ősi ellenség, öromtűzként ég
Szép ünnepet hirdet
A lángnak tükorkép az ég, hivon int feléd
Nincs már túl messze... Eléred egyszer...
Ott a helyed... a csillagok mellett...