Psota Irén - Ingovány

Ingovány, vonzó, ezer új virág.
Csupa zöld levél, puha bársony,
gyönyörű a táj az erdőn át.
Ingovány, érzed buja illatát,
utad véget ér, de csak mész tovább,
pedig nagy veszély les ott
észrevétlenül reád.
Merre mész, hisz az életed a tét,
vajon merre lépsz?
Tisztázd neked ezt,
foglyul ejt, és többé nem ereszt,
nézd, az élet szép!
Virágok szirmaira lepke száll,
ott lenn a fűnek üde selyme vár.
Csalogat ez a kép,
nekem csak ez a szép,
nem érdekelnek a mesék.
Ha nekem úgy tetszik, hát megyek,
virágot mindenhonnan szedek.
Nekem az erdő másképp kevés,
nagy a veszély, számomra üres fecsegés.
Virágok szirmaira lepke száll,
ott lenn a fűnek üde selyme vár.
Csalogat ez a kép,
nekem csak ez a szép,
nem érdekelnek a mesék,
csak ami izgat, hódít, hevít,
ami a szellők szárnyán repít.
Nekem az élet másképp kevés,
nagy a veszély, számomra üres fecsegés.
Nagy a veszély, üres fecsegés,
nagy a veszély, üres fecsegés,
nagy a veszély, nagy a veszély, nagy a veszély.

Szép leány,
még ragyogó a fénysugár,
de jön az éjsötét, vissza nem találsz.
Rabul ejt az ingovány.
Te szép leány ez ingovány.