Vágtázó Halottkémek - Időkön át

folyik úszik kering a világ a korlátlan szabadság reggelén
fénylámpások tutajozó életek fénylábaikat kiengedik
fényük összeér a kozmikus álom rohanatban
együtt érzékeljük a kozmikus sodrást sodródást
a végtelen megvalósulásának kérlelhetetlen törvényeit
ahogy az ősvilág bugyborékol át az idők színes forgatagán
s megjelenik örök jelvényeivel benned és bennem
szőnyegekben eleven szőttesben ahol erkélyek vagyunk
az örökkévalóság kertjei
vonulunk egy öntudatlan erő tajtékjaiként
vonulunk vonulunk át a tereken vándorlunk át az időkön
vakondokokként lemmingekként rénszarvasokként hajt bennünket
a reggel ellenállhatatlan követelése és sorsunk
tüdőket szemeket boltíveket váj a kozmikus folyam örvény-sodraiba

lelkem kúszik a fák tövén
barlangokat vet a reggeli köd
titok kigyullad magával ránt
ajtó zuhan életemre

előttem mozog a mindenség
meg kell tudnom ki vagyok én
álomból jövő megtestesülés
ember-csupaszság sorsok s meredély

ősvilág sodor időkön át
nedves állatok örök vonulás
forog forog áthajol rám
kieresztem fényem s minden körbezár

kezemben forog a csillagos ég
még ma meg kell tudnom ki vagyok én
forog zuhan a fény-kútfedél
végesbe ugró végtelenség

kozmikus erő hajt időkön át