Cabaret - Szabadíts fel!

Néha úgy tűnik, lehetnek álmaink,
S végre jövőbe vezet a híd,
De nem megy, mert aki csak erre jár,
Minket fölszabadít.

Csak ülök és nézem, hogy mit tudok,
Amikor épp ilyen szabad vagyok,
Amikor fölemelt kézzel, mosolyogva
A falhoz is állhatok.

Ma én megyek, holnap én küldelek,
Mindent kell játszanunk.
Mindent, mert ennyi szerephez
Túl kis színház vagyunk.

Én ígértem szebb jövőt,
És álltam is a szavam.
Elindultam fehér lovon
És gettóba küldtem magam.

Egy vörös csillag a mellemen,
És belül a szívem arany,
És idegen tankok tetejéről
Így lőttem magam.

Lassan jönnek az új idők,
Még semmiről nem tudunk.
Egyet érzünk csak biztosan:
Győzni itt nem fogunk.

Mondd, milyen legyek, mondd, hogy akarod,
Mondd, kire ragyognak ma a csillagok?

Mondd, ki érdemes ma a kegyelemre,
A nemzeti színű szerelemre?

Mondd, ki van soron, most kit üldözünk?
Mondd, ki lesz mostantól a mi emberünk?

Mondd, mit játsszunk el, mondd, kik is legyünk?
Mondd, mi lenne jó?

Hogy hová megyünk, mondd, mit érdekel?
Jobb, ha csöndben maradsz és nem kérdezel!

Ha parancsra lősz, helyesen teszel!
Majd ha téged lőnek, a hősünk leszel.

És szép közös emléktáblád lesz velem;
Itt öltük egymást, hogy béke legyen.

S mert nem leszünk ott, mikor megérkezünk,
Csak azt mondanád el; hová megyünk?