Wilbury Cousins - Balatoni nyár II.

Döglött halak fekszenek a parton.
Hangyák masíroznak Keleten, Nyugaton.
A lemenő nyári nap ontja a meleget.
Legyek szívogatják a halott szemeket.

Felpuffadt, elgörbült testüket nézem.
Ilyen az elmúlás, eszembe vésem.
Legrosszabb formád ilyenkor mutatod,
Már az élet-halál kérdést sem kutatod.

R: A balatoni nyár mindig eljött.
Nincsenek szülők, és nincsen felnőtt.
Végtelen az idő, végtelen a tér.
Az a két hónap mindent megér.

Csak egy összetákolt, szétbomló test,
Ami ebben az állapotban gyanúsan fest.
Majd lefoszlik róla a felesleges anyag.
Meg a lélek is, csak a csontváz marad

Lágy nyári szellő kél a nádas felett.
A múlt képei megrohannak a jelenkor helyett.
Újra itt van egy balatoni nyár,
De amilyen volt, soha nem lesz több már.

R: A balatoni nyár mindig eljött.
Nincsenek szülők, és nincsen felnőtt.
Végtelen az idő, végtelen a tér.
Az a két hónap mindent megér.

Emlékszel arra a két balfasz srácra,
Akik egész éjszakákat áthorgászva
Vággyal telve bámultak az égre.
Akadjon horogra egy nő is végre!

GG már meghalt, és én is kicsit Vele
Ha rágondolok, a szívem szakad bele.
Mert akkor se köpött, mikor szarrá verték.
Sosem felejtem azt az iszonyú estét.