Shannon.hu - Az én városom

Kicsi voltam, úgy emlékszem, lehettem vagy négy,
Apám intett: indulás, s én megfogtam kezét.
A szigeten az öreg fák közt játszottunk sokat,
Én mindig kértem, másszuk meg a régi romokat,
Ó, és később már a parton ültünk, hullámzott a víz,
Papírcsónakokat úsztattunk, lehetett már vagy tíz,
Kavicsokkal megdobáltuk a lusta, nagy folyót,
S integettünk, ha láttunk egy igazi, nagy hajót.

Az én városom, az én városom,
Ő elmesélte, milyen volt az én városom.

Már ismerős a tér, az utca, s minden egyes ház,
A kapu alatt az álmos szemű éjszakai lány,
Ismerősök jönnek szembe, intenek nekem,
Nézd, ez itt a szomszéd fiú három gyerekkel.
Ó, és elindultunk jó korán, még alig kelt a nap,
Hogy megkeressük a helyünket a régi híd alatt,
Kavicsokkal megdobáltuk a lusta, nagy folyót,
A szigetről meg egész nap csak szólt a zene, szólt.

Ez az én városom, az én városom,
Elmeséltem, milyen volt az én városom.

Ismerős a kapu és már ismerős a fal,
Ismerős a kápolna, s a fák alatt a pad,
Ott áll már az én nevem is más nevek között,
És ismerős a föld, ó, a fejem fölött a föld...
És most itt ülök egy felhő szélén, lábam lógatom,
Oly különös, de mégis így van: megöl az unalom,
De eljön majd az idő, s vele eljössz majd te is,
Én kérdezek, te felelsz és én kérdezek megint.

Az én városom, az én városom,
Elmeséled, milyen lett az én városom.