Ladánybene 27 - Utolsó Dal

Nézd milyen vörös az ég,
Már a hegyek között az éj.
Hátára kap az álom,
Tudja, hogy régóta várom.
Magasba nem repít,
Bár kitárja szárnyait,
Nehéz vagyok, túl nehéz.

Levetem hát a régi ruhát,
Ne érezzem többé a súlyát.
A hegyeken túl már ott a határ,
Mögötte új élet, új világ vár.

Refr.:
Lesz még Nap fenn az égen,
Lesz még virág a fákon.
Lesz még a lelkemben béke,
Jön még a szememre álom.
Lesz még Nap fenn az égen,
Lesz még virág a fákon.
Lesz még a lelkemben béke,
Ezt még úgyis kivárom.

Felhős az ég, vihart kavar,
Lehunyt szemmel járok,
Ne lássam a múltamat.
Szívemben idegen érzés,
És én halkan dúdolok,
Ez az utolsó dal,
Amit még itt hagyok.

Hiába szólsz, eldobom, ami földbe nyom rég.
Itt hagyom, amiből éppen elég.
A hegyeken túl már ott a határ,
Mögötte új élet, új világ vár.

Refr.:
Lesz még Nap fenn az égen,
Lesz még virág a fákon.
Lesz még a lelkemben béke,
Jön még a szememre álom.
Lesz még Nap fenn az égen,
Lesz még virág a fákon.
Lesz még a lelkemben béke,
Ezt még úgyis kivárom.

Eldobom, ami földbe nyom rég.
Itt hagyom, amiből éppen elég.
A hegyeken túl már ott a határ,
Mögötte új élet, új világ vár.

Refr.:
Lesz még Nap fenn az égen,
Lesz még virág a fákon.
Lesz még a lelkemben béke,
Jön még a szememre álom.
Lesz még Nap fenn az égen,
Lesz még virág a fákon.
Lesz még a lelkemben béke,
Ezt még úgyis kivárom.