Anna Karenina (musical) - A kapuk bezárulnak

(Betsy):
Nem, Vronszkíj! Lehetetlent kér!
Anna többé nem jöhet a társaságba!
Maga persze mindig szívesen látott vendég...

(Vronszkíj):
Betsy, ha most elutasít,
a mi barátságunk is véget ér...

(Betsy):
Sajnálom. Igazán sajnálom...
Fájlalom, de semmit sem tehetek érte.

(Anna):
Két embert szeretek jobban mindennél,
jobban az életemnél:
a fiamat és Vronszkíjt.
Ha őket elveszítem,
mindennek vége!

(Kitty):
Kosztya, végre! Hol voltál?

(Levin):
Sztyíva kért, hogy menjek le vele
Kareninához.
Csodálatos asszony!
A szíve is kivételes!

(Kitty):
Az a nő egy ördög!
Téged is megbabonázott!
Látom a szemedből,
beleszerettél!

(Levin):
Jézusom, Kitty!
Könyörgöm, ne mondj ilyet!
Hisz én csak téged,
csak téged szeretlek!

(Anna):
Elutazol? Látom, csomagolsz...
Dolgod van újból.

(Vronszkíj):
Csak két nap. Egy peres ügy.
Anyámnak kis segítség.

(Anna):
Egyre több az intézni valód.
Úton vagy folyton.

(Vronszkíj):
Két nap. Bár utána
Moszkvába is felugranék...

(Anna):
Pompás! Én is utazom!

(Vronszkíj):
Nem, nem! Ez fárasztó!

(Anna):
Mért hazudsz, mondd?
Már nem szeretsz, tudom.

(Vronszkíj):
Ne kezdd el újból!

(Anna):
Gyűlölsz! Megcsalsz! Vége már!

(Vronszkíj):
Mit akarsz tőlem?

(Anna):
Szeretetet, és az nincs!

(Vronszkíj):
Anna, én szeretlek!
Ne nézz agy rám!
Megtenném, bármit is kérj!
Hát utazzunk együtt!

(Lígyija):
Nézze meg őt, Oblonszkij úr!
A lelke megújult, csupa szeretet!

(Sztyíva):
Alekszej, tudom, jó ember vagy.
Meg kell szánnod Annát!
Nem kérünk mást, csak a válást!
Tedd szabaddá!

(Karenin):
Élje az életét! Hívő emberként
imádkozom a lelkéért!
Ruhámat elvették,
az ingem is adtam, vigyék!
Mért kell még mindig tűrnöm?
Szót se már! Elég volt ebből!
Mondd el: a válaszom nem!
Döntöttem. Ez a végső szavam.
Ki bűnös, az mind bűnhődjék!

(Anna):
Mért vagyok féltékeny?
Mért vagyok ingerült?
Az én hibám lesz, ha elvesztem őt...
Kitől jött sürgöny, mondd?

(Vronszkíj):
Bátyádtól, Sztyívától, de ez ráér...

(Anna):
Rejted előlem. Mondd, mire jó?
Mutasd hát!

(Vronszkíj):
Karenin nemet mondott újból.
Ez véglegesnek tűnik. Nincs hát kiút!

(Anna):
Nem számít! Eddig se számított!
Mit számít akkor, ha szeretjük egymást?

(Vronszkíj):
Jobb, ha tiszta egy helyzet...

(Anna):
Úgy beszélsz kettőnkről...
Kegyetlen vagy újból!
Átlépnél rajtam,
már nincs benned érzés!

(Vronszkíj):
Ne kezdd el megint!
Torkig vagyok!
Ezt nem lehet kibírni már!

(Anna):
Ha ez így van, hagyj el!
Menj csak el Szorokinához,
kit a szívtelen anyád
kiszemelt, hogy elvedd!

(Vronszkíj):
Bűntelent vádolsz!
Anyámról így ne beszélj!
Ő mindig jó volt,
nem engedem, hogy bántsd!

(Anna):
Nem is szereted! Így van, jól hallod!
Frázis minden, bármit mondsz!

(Vronszkíj):
Ha így van hát...

(Anna):
Úgy döntsük el!

(Vronszkíj):
Te döntsz így, hisz látod, elüldözöl!

(Anna):
Megbánod még!
Tudom, meg fogod bánni!

(Dolly):
Anna! Sztyíva épp rólad beszélt!

(Anna):
Azt hittem, itt találom Vronszkíjt...
Volt egy vitánk... Azért jöttem,
hogy lássam őt.

(Dolly):
Kitty van itt. Kitty, nézd, ki jött!

(Kitty):
Igazán örülök...

(Anna):
A férjed nemrég nálunk járt.
Nagyszerű ember!

(Kitty):
Nincs itt. Már haza ment a birtokra.

(Dolly):
Anna, kérlek, maradj egy kicsit!

(Anna):
Nem. Mennem kell. Már nincs időm...