Anna Karenina (musical) - Kibékülés

(Anna):
Jön már! sürgöny ment, hogy várom!
Jön már! Jön, hogy megbocsásson!
Jön már! Mindjárt megnyugszom,
ha itt lesz!
Eljön, hiszen ő jó ember!
Eljön, soha nem hagy cserben!
Késő... Merő láng itt benn minden!
A kislánynak majd dajka kell,
és ebéd Szerjózsának,
nehogy éhezzen.
Egy kortynyi víz!
Jaj, elborít a tűz!
A szívem most olyan furcsán ver...
Csak bírjam, amíg eljön! Látnom kell!
Majd meggyógyít és minden bajt elűz!
Mért így? Milyen jó volt régen!
Mért így? Itt van! Látom, érzem!
Mért így, hogy Alekszej nincs velem?
Az éj leszáll...
Egy árny les rám...
Ott lépdel a sínek közt és figyel!
Az éj leszáll...
Lesújt majd rám,
jön értem a Kalapácsos Ember!
Alekszej, hát itt vagy végre!
Nincs sok időnk! Közel jár!
Úgy félek! Állítsd meg őt!
Nem is én, az a másik nő,
a másik vált hűtlenné!
Az gyűlölt, nem én voltam!
S az nincs többé.
Meghalok, Alekszej!
Már nem kérek mást,
hogy nekem és Vronszkíjnak
még megbocsáss!
Add hát kezed! Jöjj, te is nyújtsd!
Nincs harag már!
Könnyű lesz meghalnom így!
Istenem, mennyire fáj!

(Karenin):
Anna, ne bánts,
ne szólj, ne kérlelj!
Minden hogy megvilágosult!
Nincs már, nincs gyűlölet,
az átoksúly lehullt!
Csak élj, és megbékül szívem!

(Anna):
Istenem, mennyire fáj!

(Vronszkíj):
Kérem... csak egy szót még!
Bűnöm arra ítélt,
hogy terhét hordozzam már örökké!

(Anna):
Most minden jó,
s ha Isten lát,
már nem zárja el
tőlem a megváltást.
A végső út...
Ha elnémít a láz,
a kislányt majd
és Szerjózsát,
óvjátok a lelkük,
nehogy megtudják!
Jaj, gyógyszer még!
Elönt a forróság!

(Karenin):
Istent arra kérem,
Annát tartsa meg nékem,
és önnek bocsásson meg, ahogy én.
Halálát kívántam,
hajtott a bosszúvágy,
de most a lelkem
megtisztult már.
Átkozhat, tegyen bár
világnak csúfjává,
a megbocsátás...

(Vronszkíjjal együtt):
... rosszért is jót ád!

(Karenin és Vronszkíj):
Anna! Mondd, hol jársz?
Anna! Jaj, nézz rám!
Anna, drágám, kérlek, felelj!
Anna! Hogy történt?
Anna! Mi lennénk nálad nélkül?
Nincs már hitem...
Anna! Nagy Isten!
Anna! Ne menj el!
Anna! Élned kell!

(Anna):
Mért így? Oly szép volt minden!
Mért így? Látom! Jön már értem!
Mért így, hogy nem véd senki sem?
Az éj leszáll...
Egy árny les rám...
Ott lépdel a sínek közt, és figyel!
Az éj leszáll...
Lesújt majd rám...
Jön értem a Kalapácsos Ember!