Nagy Anikó - Budapest

Lady Ashton: Ez a tér hol ő és én nem rég, mikor?
Ki válaszol, a föld alól?
Ez a tér, hol vers lett vér, kenyér s a bor,
És a ház falán vöröslő fájdalom a napsugár őszi alkonyon.

Ez a tér fakó fehér, akár a mész,
A groteszk maszk, halott arcukon!
Ez a tér, hol folyt a vér, sortűz tarolt,
És itt körben mennyi sír, hogy vége volt.

És bosszuló kezét, nem küldte ránk az Ég,
Mert minden bűnt felold a messzeség.

Budapest, mennyi seb, mégis újra él!
Budapest, lázas test, de talpra állt, remél!
Szerelem és nyár van, Dunapart, lágy új zenék,
Csupa édes dallam, és senki nem sikolt a holtakért!

Budapest, mondd hol lehet, sok lányod és fiad?
Budapest, mondd miért felejt, ki jóllakott s ihat?
Vagy a cellamély riaszt, hogy így add el magad cédaként?
Budapest szegény, bár érteném.

Ez a tér kiált felém a távolból,
Hogyha harang szól a templomból.

Ez a tér hol ott kísért sok év, a múlt,
Bukott forradalmak, vesztett háborúk.
Hol hóhért, s börtönőrt, s a tőlük szenvedőt
Egy szemfödél borít - e néma föld!

Budapest, mennyi seb, mégis, mégis él!
Budapest, új arcot fest, ha szül, ha elvetél!
Zene szól a parkban, ide int egy fény-nyaláb,
Soha nem jön hajnal, csak sörszagú duhaj, vad éjszakák!

Budapest, hol lehet sok névtelen kis hős?
A gyermeked, a vak hited, hogy tankok ellen győzz?
Újabb száz év kell, hogy ébredj, fölemeld szép arcodat,
S méltó légy hozzá - ki érted halt, s érted élt.