Utazás (Rockopera) - Lady Ashton és Szurov

(Szurov):
Bajtársak, ez aztán meglepetés.
Nézzétek csak, ki jött ide.
Lady Ashton személyesen,
a nyugati világ legszebb hercegnője.

Jöjjön, csak jöjjön és igyon velem,
e mocskos zugba mi hozta át?
A szégyentől pirulhatnánk,
sehol egy karosszék,
sehol a frakkos szolgák.

(Lady Ashton):
Beszélni szeretnék önnel, őrnagy úr.

(Szurov):
Miről vagy kiről?
Árulja el.

(Lady Ashton):
Veres úrról, Veres Pálról.

(Szurov):
Legalább tudom, hogy ez a neve.

(Lady Ashton):
Láthatom őt?

(Szurov):
Nem!

(Lady Ashton):
Semmi rosszat nem tett.
Őrnagy, kérem, engedje el.

(Szurov):
A másik oldalon állt,
s ez elég ahhoz, hogy bűnös legyen.

(Lady Ashton):
Könyörögtek neki, hogy térjen haza,
aztán a katedráról börtönbe vitték.

(Szurov):
Ismerős történet, de ellenünk harcolt,
s a lőtt sebe a bizonyíték.

(Lady Ashton):
Én önt félrevezettem, de okom volt rá,
és odaát, tudja, a többiek...

(Szurov):
Ők küldték ide, hogy üzletet kössön,
és mit tett maga, tán arcul köpte őket?

Nem, Lady Ashton, ön szó nélkül átjött,
ahogy egy királynő a vérpadra lép.
Disznók közül jött, disznók közé,
a tisztaság angyalaként.

Ha ítéletet akar mondani felettem,
hát mondja el gyorsan, mondja és menjen.
Én jó katona voltam, volt miben hinnem,
de jött maga, és megrendült minden.

A haja, a parfümje, a hófehér bőre,
úgy hatott rám, mint egy kiáltás.
Hány száz év kényelem, ápolás kellett,
hogy így hasson egyszer a varázs.

Magát akartam az első pillanattól,
azóta tart ez a feszítő fájdalom.
Kérlelem istent, mint kisfiú csodáért,
álmatlan is magáról álmodom.

Ön nem azért jött Diana,
mert a többiek küldték,
nem is azért, hogy mentse a szeretőjét.
Hazudik, maga hozzám akart jönni,
mióta itt van, csak erre várt.

(Lady Ashton):
Nem!

(Tercett jön = hárman együtt, külön szöveggel)
(Lady Ashton):
Nézz rám, és nincs mi védjen,
rég elvesztem, érzem.
Nincs már hazugság, két élet elveszett
Ő volt az ellenségem, őt gyűlölni vélem.
Száz év és elszáll vad tűzbe messze hangzón.
Bármilyen fájdalmak érték,
hisz mindenben ott az elmúlás.
Gyönyörű végig e sírunkig tartó utazás.
Ő volt az ellenségem, őt
Száz év és elszáll

(Szurov):
Önmagától eljött, s úgy jött el hozzám,
hogy egy királynő a vérpadra lép.
Disznók közül jött, disznók közé,
tisztaság angyalaként.
Hozzám jött, itt járt és ítélt felettem,
egyszerre vádolt és élt egy személyben
Én jó katona voltam, volt miben hinnem,
e eljött ő, és megrendült minden.
A haja, az illata, a hófehér bőre,
úgy hatott rám, mint egy kiáltás.
Hány száz év kényelem, ápolás kellett,
hogy így hasson egyszer a varázs.
Csak őt akartam az első pillanattól,
azóta tart ez a feszítő fájdalom.
Kérlelem istent, mint kisfiú csodáért,
álmatlan is csak róla álmodom.

(Veres Pál):
Nem, senki nem születik szentnek,
és senki sincs, ki született gonosz.
De hol eltépnek egymástól eszmék nevében,
minden hazug lesz, torz.
Így lesz hát minden csókunk búcsú,
és minden szavunk egy-egy búcsúszó.
S a vágyunk mit féltés és őrület táplál,
a sír felé száguldó folyó.
Egy napon, tíz vagy húsz év elmúltán,
semmi lesz, mi most még hús és vér.
Az a láz, a pillantás, az érintés,
lesz-e még, ha utunk véget ér.
Így lesz hát minden csókunk búcsú,
és minden szavunk egy-egy búcsúszó.
S a vágyunk mit féltés és őrület táplál,
a sír felé száguldó zúgó folyó.