Utazás (Rockopera) - Utolsó harc

(Éva):
Ennyit ér az életünk, édesség,
és pár doboz konzerv.

(Péter):
És mi, akik itt maradtunk,
akár forduljunk fel.

(Éva):
Két hét nem volt elég,
a nagyvilág bele se rendült.

(Péter):
Ott kinn mindez csak újsághír,
míg a kötélen testünk kihűl.

(Éva):
Utolsó harc, utolsó töltény,
a példa él, nincs már remény,
mi döntünk így,
nem kell a nyálas részvét,
sorsunk miénk.
Halálunkért ki ül majd törvényt,
mit ér a szó: testvériség?
Elvérzünk mind, de vérünk
el nem mossa mások szégyenét.

(Péter):
Nem, én nem jutok a bitófára, nem.
Nem, az intézetbe visszamenni, nem.
Inkább lefekszem a tankok elé,
gránáttal a kezemben,
hogy robbanjanak darabokra széjjel,
együtt velem.

(Éva):
Nem, nincs vége, nem lehet, nem,
ilyen könnyen nem adjuk fel,
ordíthatsz vagy sírj, egyik sem segít.
Hagyd már abba, térj észre, figyelj!
Azon a buszon volt egy magyar is, várj,
egy bajtársunk, egy sebesült forradalmár.
Ki kell innen jutnia, segítenünk kell,
mert rólunk ő az igazat mondja el.

(Veres Pál):
Az a lány a tanítványom volt.
Ők még harcolnak.

(Lady Ashton):
Te már nem.
Szenvedtél, többet, mint bárki.
Most már Laurence Fleming vagy,
cégvezető Londonból.

(Veres Pál):
Tudnám, hogy milyen céget vezetek?

(Lady Ashton):
Export-import megfelel?

(Veres Pál):
Ezt nevezik karriernek?

(Lady Ashton):
Szeretlek.