Szabó P. Szilveszter - Barbara

Emlékezz, Barbara
Zúgó zápor fátyolán láttalak Brest házsorán
Futottál, s a zápor függönnyel sírt arcod mosolyán
Emlékezz, Barbara
Eső esett Brest felett
Téged hajtott vágy, szerelem
S a Sziám utca sarkán szemünk összenevetetett
Emlékezz, Barbara
Kit én sosem ismertelek
S ki nem ismerhetsz engemet
Emlékezz, emlékezz a napra és el ne feledd:
Egy férfi az eső védte ház mögül harsogta neved: „Barbara!”
S te futottál csak esztelen, nedvesen
Vidám arcodon esőcsepp szaladt
S te karjaiba dobtad magad
Emlékezz rá, ó, Barbara!
S engedd meg nekem, hogy megidézzelek
Mert úgy érzem, tegeznem kell azt,
Ki kedves lett nekem
Hisz ismeretlent szeretek én mindenkit,
Kiben ég a szerelem!
Emlékezz, Barbara,
az esőre a nagy tengeren
Hullott boldog arcodra, hullott boldog városodra,
hullott a fegyvertárra, hajókra, az emberre
Ó, Barbara
De mocskos a háború!
Veled mi lett…? Jaj, hol is ért,
mikor hullt a vas, az ólom és a vér….
S a férfi, akit átöleltél akkor, oly boldogan,
merre van?
Talán holt.. vagy valahol még él…
Ó, Barbara,
még esik Brest felett
de ez az eső más,
hisz mindent tönkrevert!
Ez már egy borzalmas eső.. maga a Gyász!
Ez nem golyószápor már,
nem acél és nem fém
Mindössze dögszagú felhők úsznak tovább,
mint rothadó kutyák,
Brest sodró vizén át
Eltűnnek, messze Bresttől
messzi tengeren
…s nem marad semmi sem