Szerelmből szerelembe - Mondd, gondolsz e rám?

Mikor egy este, otthon, egyedül talál,
az ablakon kinézel, de semmit se látsz;
mondd, gondolsz e rám?
Mikor a napok léggömbjéből az idő elszivárog,
és elfelejtett szavak után,
nem fordulsz már vissza;
mondd, gondolsz-e rám?

Megteszel mindent, úgy csinálsz, mintha élnél.
Órádra nem nézel, elrohansz, mielőtt sírásra görbülne szád;
mondd, gondolsz-e rám?
Mit elvettél magadtól, nem kapod ajándékba vissza,
imád az égbe, hallgatásod földre száll;
mondd, gondolsz- e rám?
S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok
magadat a tükörben oly öregnek látod;
mondd gondolsz-e rám?
Tested áruként a holnapnak kínálod, és
Napról napra árulod el titkaid másnak;
mondd, gondolsz-e rám?
Mikor szerelmes kutyák vonítanak az éjben,
te egyedül gömbölyödsz fészkedbe;
mondd, gondolsz-e rám?

Pedig várod, hogy az élet újra rád találjon,
de legbelsőbb titkaid, nem érti új barátod;
mondd, gondolsz-e rám?
Egyszer majd tudod, szép lesz újra minden,
nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben,
igaz lesz minden szó, a csókok szívhez érnek,
s a madarak messzi délről lassan hazatérnek.
S én várni fogok, mert várni kell arra, aki nem jön el.
Fáradt éjszakában - tudod - álmatlan a csend,
de hajnalban a derengés új reményt üzen,
éhes madár a reggel, az emlék megpihen,
akit az éjjel vártam, nem jön ma sem el.