Geréb - Milyen kár!

Minden álmod teljesülhet, csak várd ki a végét!
Lődd ki a tévét, oltsd el a villanyt, engedj a kádba vizet!
A középhullám már, semmiről sem szól,
karibi felhők úsznak el feletted.
A tengerparton ülve, egy suhanc ha rád szól:
"- A slágereket már, megírták helyetted!"
A reggeli fényben a konyhában ülsz, és csendesen szotyolázol,
a kávé kihűlt, csöpög a csap, te otthon lehetsz bárhol.
Nem gondolod, hogy másképp kéne élni még egy kicsit,
fejére húzza a takarót a lány, az óra meg csak visít!

- Közhelyekkel mondod ki, hogy: szerelmes vagyok!
- Én nem!
- A lányok meg csak nevetnek, mert száz ilyen dolog,
- Ők sem!
- futott el már mellettük az éjszakában állva.
Milyen kár, milyen kár, milyen kár!
- Dehogy, dehogy, dehogy, dehogy!
- A többiek már alszanak, hiába maradtál!

Kannás bortól tompul el, mit érzéseknek hívnak,
a jó ízlésből néhány kocka néha még felvillan.
A szeretet, a hittel együtt hunyja le a szemét,
a sorok között a becsület is elfordítja fejét!
A zord külső körülmények kézen fogva járnak,
tépnek még belőled, aztán jól kivárnak:
egy pillanatot, egy helyzetet, ami zavarba hozhat,
szakad a film, és szalad az ár, szinte fel sem fogtad!

Senki sem tudja, hogy mit is rejt, az a tengerszínű szempár,
a tükörbe nézve máshogy festesz, mint amire vártál.
Az emberek sem gondolják a legrosszabbat rólad,
de egy sikátor mélyén senki sem kérdi tőled azt, hogy "jól vagy?"
A volánnál meg elalszol, csak a fények búgnak halkan.
"- Felnőhetünk együtt, vagy végleg itt maradtam?"
de nem vagy olyan szerencsés, mint kinek angyal ül a vállán.

Refrén