Kormorán - Újkori hídavatás

Ugrottak le, a mélybe
Szerelmesek és fiatalok.
Szörnyű lett ez a hídavatás,
Mit ember még nem láthatott.

A költő nem ilyet képzelt.
Nem ilyen véres balladát.
Októberben megnyílt a föld,
Hogy világnak szülje újra fiát.

Soha nem volt még
Ilyen gyilkos avatás,
Hol akasztófák árnyékában
Nyílt egy új virág.

Néhány napra az ember
Érezte, mit várt -
A szabadság
tiszta illatát.

A gyilkolt megismerte gyilkosát.
Felállt a béna, mint neki Jézus mondta volna.
S a halott kit eltemettek már,
Kiszállt a sírból, mert jobb lehet holnap.

Zászlóerdő indult
Egy hosszú hídon át,
Mely összeköt két embert,
Apát s fiát.

De átkos lett a boldog,
Őszinte vonulás,
Egymás ellen uszítottak
Gyermeket s anyát.

Ugrott a mélybe
Mind ki ellenállt.
A világ sohasem látott
Ilyen hídavatást.

A tanár, a diák, a fűszeres,
A papnak puska kezében.
Együtt zuhantak a hídról
A feneketlen mélybe.

Ki túlélte, mert fiatal volt még,
Megvárták, míg leért...
Hét év múlva végezték ki őt
Előre megírt bűneiért.


Hol van ez a híd,
Melyet ily véresen avattak?
Hol van ez a híd,
Honnan ennyien ugrottak?

Nézz ki az ablakon,
Ott áll előtted,
Nézz ki az ablakon,
Mert te is ugrasz éppen!