Homonyik Sándor - Szabadon élj, ahogy én

Szemedből a fény
lassanként elszáll,
gyűlölködsz némán,
s nem tudod, hogy miért...

Itt hagynál mindent,
mennél, de merre?
Érzed, hogy bekerít az élet,
megfakult álmaidat félted,
elfogy a remény,
semmibe vész...

Kirakaton át
integet a jólét,
nézheted a másét,
s kérdezed, hogy miért...?

Szobádban tájkép,
tengerpart, kék ég...
Csábít, hogy valahol majd más légy,
önmagad vállalni, mondd, miért félsz?
Nem olyan nehéz,
messzire nézz...!

Refr.:
Szabadon élj, ahogy én!
Szabadon élj, hisz’ az élettől,
aki mélyről jön, sose fél!

Szabadon élj, ahogy én!
Szabadon élj, gyere, így mondd el;
Nekünk minden kell, ami szép!


Szívedben a tűz
haragot táplál,
de akárhol járnál,
sorsod utolér...

Már nem nézed, hol vagy,
úszol az árral,
alattad kavarog a mélység,
ne hagyd, hogy lehúzzon a kétség,
sürget az idő,
nincs haladék...!

Annyi az öröm és a szépség,
kövesd a szerelem fényét,
álom és remény,
mind a tiéd...!

Refr.:
Szabadon élj, ahogy én!
Szabadon élj, hisz’ az élettől,
aki mélyről jön, sose fél!

Szabadon élj, ahogy én!
Szabadon élj, gyere, így mondd el;
Nekünk minden kell, ami szép! (3×)