János Vitéz (daljáték) - Mily csapás, mily szörnyű kár

(Mindenki:) Mily csapás, mily szörnyű kár, vége a vetésnek.
És a nyáj is messze jár, százfelé elszéledt.
Futkos árkon-bokron át, kergeti mihaszna.
Bottal üti a nyomát, búvában gazda.

Szedte-vette, majd ki tette,
Ezt a bűnt ki cselekedte.
Soha ilyen szörnyű kár, meg kell fogni a betyárt.
Had lakoljon érte beste lelke.

(Mostoha:) Mindennek az oka Jancsi, a szerelmes bojtár,
Ő nyájjal nem törődött, bárcsak elvinné az ördög,
Mert azt tudjuk hol jár.

(Csősz:) Nem vigyázott, ahogy kellett adta-teremtette.
Kakas tépje meg a máját, húgom asszony Ilsukáját,
Vígan ölelgette.

(Mindenki:) Nem is tűrjük ezt tovább, mi egy percig se várunk,
Térítse meg gaz bojtárja, szörnyűséges kárunk.

(Gazda 1:) Nagy eset, nagy eset, nekem jaj megesett,
Milyen kár, szenvedés, oda lett a vetés.
Oda van a búza, oda van a zab, nincs aki nálam boldogtalanabb.

(Gazda 2:) Nagy eset, nagy eset, nekem, jaj megesett.
Szólni már, nem tudok, nyájammal szétfutott.
Odavan a birka, odavan a juh, sorsom, a sorsom, jaj de szomorú.

(Mindenki:) Nagy eset, nagy eset, nekik jaj megesett.
Milyen kár, szenvedés, most se nyáj, se vetés.
Odavan a búza, odavan a juh,
Sorsuk, a sorsunk, jaj de szomorú.