Ismerős Arcok - Költők és Kígyóbűvölők

Figyeltem csak a szemeket,
Ahogy a szél könnygázt hozott.
Ahogy a béke, no meg a szeretet,
Lassan haraggá változott.

Mint a megvetett áruló, ki az ellenséghez oson,
Úgy árult el engem is a saját szülővárosom.
Hittem, hogy az igazság bizony mindenek felett,
S azért, hogy ez így legyen az ember bármit megtehet.

De pont olyan törvényszerű, ahogy a fű zöld, az ég meg kék,
Lettem tisztes honpolgárból koszos csőcselék.

A kígyóbűvölők a viperát szorongatják,
A nagymamát lovakkal tapossák.
Adjon Isten!
A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá,
A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.

A hazugság akkor is hazugság, ha soha nem derül ki,
S nem úgy lesz gazember valaki, hogy azzá nevezzük ki.
Attól lehetsz ember majd, hogy mi az amit megteszel,
Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel.

A kígyóbűvölők a viperát szorongatják,
A nagymamát lovakkal tapossák.
Adjon Isten!
A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá,
A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.

Hittem, hogy az igazság bizony mindenek felett,
S azért, hogy ez így legyen az ember bármit megtehet.
Attól lehetsz valaki majd, hogy mi az amit megteszel,
Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel.

A kígyóbűvölők a viperát szorongatják,
A nagymamát lovakkal tapossák.
Adjon Isten!
A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá,
A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.