Ajtay Andor - Bözsi ne sírjon

A papír előttem, s a toll a kezembe',
És semmi, de semmi sem jut az eszembe,
Most hazudnom kéne és hazudni fáj,
De sajnos, oly hatalmas úr a "muszáj".

Ha túl lesz az első kiábránduláson,
Olvassa el újból e pár sor írásom,
Majd megbocsát nékem, sőt el is feled,
Milyen szép lett volna, de jaj nem lehet.

Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága, feledjen el,
Ilyen az élet, Bözsikém édes, feledni kell.
Maga a legszebb emlék életembe',
A neve könnyeket csal két szemembe,
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága, feledjen el.

Mert szívem, én nem vagyok méltó magához,
Jobb, ha ma megírom, mint holnap, ha átkoz,
Mert magácska, mint a hó oly fehér,
S én könnyelmű vagyok, meg léha, ledér.

És nem tudok szeretni hűséggel, lágyan,
Mert rózsáról-rózsára kerget a vágyam,
Csak kerüljön el inkább engem, ha lát,
Én jobb sorsra méltónak tartom magát.

Hát Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága, feledjen el,
Ilyen az élet, Bözsikém édes, feledni kell.
Maga a legszebb emlék életembe',
A neve könnyeket csal két szemembe,
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága, feledjen el.

Ma estére eljön, hogy karomba hulljon,
S e levélke várja majd, ebből okuljon,
Mert várnak rám máshol a kis angyalok,
Hát elmegyek oda - én ilyen vagyok.

S míg könnyezve gondol majd az elmúlásra,
Én ráparancsolok a cigányprímásra,
Hogy tegyen a hangszerére hangfogót,
És tanulja meg ezt a kis búcsúzót:

Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága, feledjen el,
Ilyen az élet, Bözsikém édes, feledni kell.
Maga a legszebb emlék életembe',
A neve könnyeket csal két szemembe,
Hát Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága, feledjen el.