Téveszme - Szélmalomként

Félálomban voltam,saját hangomra felriadtam
És akkor vettem észre hogy végre,végre egyedül voltam
Senki nem szólt hozzám,nem érdekeltem senkit
Ettől volt az éjszaka olyan csendes,nyugodt,végtelen meghitt

A falakon nyújtóztak az árnyak,
Részei voltak a nagy csodának,
Megnyugtattak és elringattak a vaksötét falak,
A kegyetlen hajnal vörös fénye,
Már kigyulladt a messzeségben,
De nem baj,tudom,ma jól érzem magam...

Az utca közepén voltam,üldözőim elől rohantam,
Lépten-nyomon undorító kirakatbabákba botlottam,
Szürke élőholtak kezei simították végig arcom,
De én ellöktem magamtól őket ,megkezdtem reménytelen harcom..

Az utca karjai körbezártak,
Mindenfelé birkák jártak,
Megpróbálták elnémítani túl igaz szavam,
De ma nincs senki,aki belém kötne,
Nincs,ki felettem pálcát törne,
NINCS SENKI,ma jól érzem magam!

A közönyös arcok lesben álltak,
Kötelességből rám vadásztak,
Emlékszem,hogy remegő kézzel téptem a hajam,
Mert nincs senki aki engem várna,
Nincs senki aki mellém állna,
NINCS SENKI,de jól érzem magam!

Mikor egy csendes zugra leltem,
Ahol végre megpihenhettem
Volna,szürke dózerek jöttek és nem lehetett szavam,
Rövid az öröm,a bánat hosszabb,
És tudod,az a legrosszab,
Hogy néha már azt képzelem,hogy jól érzem magam!